2024. április 20. - Tivadar

Draskovics védi magát?

Miskolcon tizedére csökkent a helyszínelést igénylő bűncselekmények száma az elmúlt napokban - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken Budapesten, miután részt vett a főkapitányi értekezleten.
2009. február 6. péntek 13:10 - Hírextra
Miskolc most olyan, mint egy alvóváros, ahol csend van és nyugalom - mondta.
Emlékeztetett: hétfő óta körülbelül nyolcvannal több rendőr van az utcákon Borsod megyében. Ez "nem tűnik hihetetlen soknak", de a közbiztonság szempontjából ez mégis jelentős létszám. A miniszter szerint Miskolc "kísérlet, példa arra, hogyan lehet belső szervezési intézkedésekkel több rendőrt az utcákra vinni".

Draskovics Tibor hozzátette: a cél az, hogy a borsodi példából kiindulva a nagyobb megyékben 50-100 fővel bővítsék az utcán lévő rendőrök számát, mert az "érzékelhető javulást jelenthet a közbiztonságban". Arra törekszenek, hogy ennek a feltételeit minél gyorsabban meg tudják teremteni.

A miniszter elmondta: bár a felderítési mutatók javulnak, tíz éve folyamatosan csökken az ismertté vált bűncselekmények száma, az emberek egy jó része - főleg a nehezebb gazdasági körülmények között élők - úgy érzik, hogy "biztonsági igényét" a rendőrség nem elégíti ki.

A biztonságérzetét lehet javítani azzal, hogy több rendőr van az utcákon, ahol ezt a polgárok jogos igényei megkívánják. Emellett határozottabb fellépéssel, több intézkedéssel lehet tenni a nagyobb közrend érdekében - tette hozzá.

A tárca vezetője szerint a közbiztonság javítása érdekében a rendőrségnek ésszerűbben kell gazdálkodnia. A kormány nem csökkenti a rendőrség működésére fordítható forrásokat, dologi kiadásokra ebben az évben 29 milliárd forintot terveztek.

Megjegyezte: a megyei kapitányok és az országos rendőrfőkapitány évek óta mondja, hogyan lehetne hatékonyabban végezni a munkát, például az ügyeletszervezés, a hatáskör-elosztás átalakításával. "Eddig nem volt elég nyitott a fülünk, ezután az lesz" - mondta, és hozzátette, hogy mindazokat az ésszerű lépéseket, amik ahhoz kellenek, hogy a rendőrség erejét jobban ki tudják használni, meg fogják tenni. Mint mondta, már vannak konkrét javaslatok az ésszerűsítésre.
Közölte azt is: ígérete van a miniszterelnöktől arra, hogy "érzékelhető összeggel" kiegészülhet a rendőrség működésére fordítható pénz, "ha világosan be tudjuk mutatni, hogy ebből milyen kézzelfogható eredmények lesznek a polgárok számára".

A miniszter szerint rövid távon többletszolgálattal kell növelni a rendőri jelenlétet az utcákon. De a fegyveres biztonsági őrök képzésével vagy a közmunkaprogram keretében a rendőrség kötelékében, nem rendőri képzettséget igénylő feladatokat ellátók foglalkoztatásával "felszabaduló" rendőri erő is a közterületekre irányítható. Hosszú távon pedig az üres álláshelyek betöltése lehet a megoldás; szavai szerint a 45 ezres rendőrségen körülbelül két százalék a valóságos létszámhiány; bár - mint mondta - az igazi gond az, hogy a létszám területi eloszlása nem igazodik a feladatokhoz.

A miniszter szerint a rendelkezésre álló költségvetési források és hatékonyabb szervezés nyomán el tudják érni, hogy elsősorban Északkelet-Magyarországon és Budapesten több rendőr legyen az utcán.

Megjegyezte: fontos, hogy helyi és országos szinten is együttműködjenek a politikai erők a közbiztonság megteremtése érdekében, ezért kezdeményezésére még pénteken találkozik Lázár Jánossal, az országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnökével és arról tárgyalnak, milyen tapasztalataik vannak a rendőrség működéséről, illetve a törvényalkotásban "milyen módon lehetne az ellenzékkel együtt segíteni a rendőrség munkáját".

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a közbiztonság megteremtése nem csak a rendőrség dolga, hanem a helyi önkormányzat, közösség felelőssége is. Ennek érdekében "dolgoznak rajta", hogyan tudnának a rendőrök, közterület-felügyelők, polgárőrök szorosabban együttműködni. "Dolgoznak" azon is, hogy nagyobb jogi védelmet biztosítsanak a rendőröknek, egyidejűleg következetesen fellépjenek a szakmai szabályokat, jogszabályokat megszegőkkel szemben.

A Miskolcon történtekről kijelentette: az üggyel kapcsolatban "azoknak kell, hogy rossz érzésük legyen, akik különböző politikai motivációkból a Miskolcon, Borsodban meglévő nehéz gazdasági helyzetet, meglévő konfliktusokat saját politikai céljaik érdekében próbáltak kihasználni. Azért volt különösen veszélyes a rendőrkapitány néhány mondata, mert ebben az összefüggésben alapot adhatott a feszültségek további szítására; ezért kellett beavatkozni".

Az elmúlt pénteken Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya egy sajtótájékoztatón arról beszélt: a decemberben és januárbanMiskolcon történt valamennyi rablási "bűncselekmény elkövetője
cigány származású volt". Ezt követően az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Bencze József országos rendőrfőkapitány azonnali vizsgálatot rendelt el és más beosztásba helyezte a főrendőrt.

Vasárnapra kiderült, hogy mégis folytathatja eredetimunkáját Pásztor Albert. Hétfőn pedig arról született döntés, hogy megerősítik a rendőrséget Borsod megyében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását