2024. április 18. - Andrea, Ilma

A szocialisták rózsája alkalmazkodott a válsághoz

Grafikusan is kifejezést kapott a gazdasági romlás elleni küzdelem a francia belpolitikában, legalábbis a Szocialista Párt esetében, amely "Lépjünk fel igazán a válság ellen" elnevezésű kampányára alkalmi logót terveztetett.
2009. január 29. csütörtök 06:17 - Hírextra
Mint arról a párizsi Le Monde beszámolt, a pártot megjelenítő, ökölben tartott rózsa, amelyet még a néhai Francois Mitterrand választott a szocialisták jelképéül és győzelemre is vitt az 1981-es elnökválasztásokon, meglehetősen átalakult Martine Aubry első titkár eheti sajtóértekezletére. Ezen mutatták be a gazdasági problémák elleni szocialista tiltakozókampány témáit, a háttérben az új logóval, amelyen a rózsa száráról mintha leszedték és szétszórták volna a leveleket, vagy mintha vihar fújta volna szét őket.

Martine Aubry első titkár és a párt többi vezetője, s a szervezőgárda tagjai is népszerűsítették az új pártvezetés által megterveztetett kitűzőt, amely "eseményhez kötött vizuális identitást" érzékeltet a kivitelező 4uatre ügynökség szerint, és szándékosan utal vissza a 80-as évekre, a szocialisták nagy sikereinek idejére.

Az alkalmi logó dekorálja majd a szocialisták vasárnapra, a párizsi Mutualité-csarnokba meghirdetett gyűlését is, amelyen a modern kampánytechnika további új eszközeit is bemutatják. Az aktivisták pendrive-on kapnak különböző propagandaanyagokat és eligazításokat, és felavatják a legnagyobb francia ellenzéki párt új honlapját is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását