2024. április 19. - Emma

Még mindig új parlamentet akarnak

A Fidesz és a KDNP annak ellenére is kitart az új országgyűlési választások kezdeményezése mellett, hogy az MSZP és az SZDSZ egyértelműen elutasította, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen napirendre kerüljön az ellenzéki frakciószövetség parlam
2009. január 28. szerda 16:34 - Hírextra
"Minden egyes perc, amit ez a kormány hivatalban tölt, az súlyos károkat okoz, és eltékozolt idő" - jelentette ki Répássy Róbert, aki szerint válság kezeléséhez egy új, a többség bizalmát bíró, hiteles kormányra van szükség, és a júniusi európai parlamenti választásokkal egy időben kellene megtartani az új országgyűlési választást.

A Fidesz és a KDNP kedden jelentette be, hogy március 8-i hatállyal a parlament feloszlatását kezdeményezik, és javasolják, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen napirendre kerüljön ez az indítvány. A szerdai házbizottsági ülés utáni nyilatkozatokból ugyanakkor kiderült, hogy az MSZP-frakció a sürgős tárgyalást nem támogatja, de azt igen, hogy normál menetrendben vegye napirendre a Ház a javaslatot; az MDF támogatja a napirendre vételt, arról viszont csak csütörtökön döntenek, hogy a megszavazzák-e a javaslat sürgős tárgyalását, az SZDSZ pedig a napirendre vételt sem támogatja.

Répássy Róbert az SZDSZ-nek - Bibó István szavaival élve - azt üzente, hogy egy demokrata nem fél, különösen nem a választásoktól. Szerinte segíthetne a liberálisokon, ha nem a pártérdeket, hanem az ország érdekeit helyeznék előtérbe. Répássy Róbert emlékeztetett arra, hogy Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke kedden még azt mondta: pártja támogatja a parlament feloszlatásáról szóló indítvány tárgysorozatba vételét, most viszont úgy nyilatkozott, hogy a napirendre vételt sem támogatják.

Kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióigazgatója elmondta: a parlament mandátuma alapesetben négy év, így ha a parlament nem oszlatja fel önmagát, vagy nem kerül olyan helyzetbe, hogy a köztársasági elnök oszlassa fel, abban az esetben nincs előre hozott választás, nincs új választás.

Szerinte a parlament pártjainak bölcsebb álláspontra kellene helyezkedniük, és az ország érdekét kellene előtérbe helyezni, nem pedig a "közvélemény-kutatásokat böngészni", hogy kinek jönne jól vagy rosszul az előre hozott választás.

A fideszes politikus szerint végérvényesen bebizonyosodott, hogy a kormány képtelen a válság kezelésére, és kudarcba fulladt a miniszterelnök "utolsó nagy nekirugaszkodása is", hiszen a többnapos egyeztetés-sorozat után sem tudott előállni értelmes tervekkel.

Ehelyett Gyurcsány Ferenc folyamatosan össze-vissza beszél, és egymással homlokegyenest ellenkező állításai vannak, hiszen hétfőn azt mondta, hogy érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség, kedden pedig úgy vélte, hogy önmagában, jelentős radikális adócsökkentésre nincs lehetőség - mondta Répássy Róbert.

Mint fogalmazott, egy ilyen miniszterelnököt és egy ilyen kormányt nyilván senki nem vesz komolyan, ezért véget kell vetni a kudarcok időszakának.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleményük azokról a kormányzati tervekről, amelyek szerint két-három százalékos áfaemelés, és ötszázalékos járulékcsökkentés várható, Répássy Róbert azt mondta, hogy Fidesz szerint a járulékcsökkentés vezethet új munkahelyek teremtéséhez, de az eddigi tapasztalatok szerint, amikor a kormány adócsökkentést jelentett be, akkor a közterhek mindig nőttek, és most se csodálkozna azon, ha a járulékcsökkentés és az áfaemelés együttes hatása alapján nőnének a közterhek.

A politikus felidézte azt is, hogy Gyurcsány Ferenc a 2006-os miniszterelnök-jelölti vitában még azt mondta: a járulékcsökkentésnek nincs hatása az új munkahelyek teremtésére. Gyurcsány Ferenc jó esetben össze-vissza beszél, rossz esetben hazudik - jegyezte meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását