2024. május 28. - Emil, Csanád

Gyurcsány egységes MSZP-re vágyik

Az MSZP-nek olyan vezetőkre van szüksége, akik a közösen megalkotott és közösen elfogadott politikáért érdemesek megküzdeni, hajlandóak szerepelni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP szombati választmányán Budapesten, a márciusi tisztújító ko
2009. január 24. szombat 11:54 - Hírextra
Én ebben hiszek, engem az támogasson, aki ebben hisz, azt szeretném, hogy akik vezetőnek szegődnek mellém, azok ezt vállalják - közölte a kormányfő, az MSZP elnöke.

Úgy fogalmazott: "Törjék össze kezüket-lábukat, hogy szerepelhessenek, hogy emberekkel találkozhassanak, és ne kacsingassanak össze senkivel sem, hogy tudom, ez nehéz, én sem szeretem, de a többiek így döntöttek; belőlük meg én nem kérek, de szerintem a szocialista párt sem".

Gyurcsány Ferenc szerint ez csak az MSZP egyik vezetőjének az ajánlata, mint mondta, lehet más irányba is elindulni. Erős, határozott, politikai, emberi, szakmai egységre van szükség - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

csakegycsaj
2009. január 24. 20:47
Én + arra vágyom, hogy húzzon el a bandájával együtt. Sok kárt okoztak már az országunknak.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását