2024. május 9. - Gergely

Frontális ütközés és vér

Meghalt a vezetője annak a személygépkocsinak, amely áttért a menetirány szerint bal oldalra és ott frontális összeütközött egy vele szemben közlekedő személygépkocsival Igal külterületén csütörtökön - közölte a rendőrség az MTI-vel.
2009. január 22. csütörtök 14:37 - Hírextra
A másik jármű három utasa - a Siófoki Vízirendészeti Kapitányság szolgálaton kívüli rendőrei - súlyosan megsérült. Őket a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsból, egyiküket mentőhelikopter, kettőt mentőautó szállított a kaposvári kórházba - mondta el a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója.

Horváth József tájékoztatása szerint az Igal felől érkező jármű vezetője egyedül ült az autóban. Azt még nem tudni, hogy a kanyar utáni egyenes, lejtős szakaszon miért sodródott át a szemközti sávban.

A vele szemből elsőként érkező jármű vezetője, hogy elkerülje a frontális ütközést, elrántotta a kormányt és az árokba hajtott, vezetője könnyebben megsérült, az utána jövő személygépkocsi azonban már nem tudta elkerülni az ütközést - tette hozzá.

Közölte, a helyszínelés és a műszaki mentés idején, hozzávetőleg egy órán át teljesen lezárták az utat, a forgalom kora délután is csak félpályán indulhatott el a Szántód-Kaposvár közötti úton.
A baleset okát szakértők bevonásával vizsgálják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását