2024. május 10. - Ármin, Pálma

Részletek az újabb csepeli gyújtogatásról

Szombatra virradóra ismét autókat gyújtottak fel Csepelen; a gyújtogatásban két helyszínen összesen hét autó sérült meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. Három hete szintén Csepelen öt autó gyulladt ki.
2009. január 17. szombat 17:25 - Hírextra
A BRFK délutáni közleménye szerint ismeretlenek szombaton hajnali 2 óra és 2 óra 45 perc között Csepelen, az Árpád utcában felgyújtottak két gépkocsit, a keletkezett tűz következtében pedig további egy gépkocsi égett ki. A Kossuth Lajos utcában további két gépkocsit is felgyújtottak, aminek következtében még két személygépkocsi vált a lángok martalékává.

A tűzoltóság munkatársai megfékezték a lángokat, és megállapították, hogy szándékos gyújtogatás történt. A bűncselekmény elkövetése során személyi sérülés nem történt, közveszély nem állt fenn. Az anyagi kár megállapítása folyamatban van - olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a korábbi gyújtogatások kapcsán a kerületben megerősített, fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően a BRFK munkatársai "az este folyamán már elfogtak két férfit, akik felgyújtottak egy gépkocsit a XXI. kerületben". Az elfogás részleteiről a rendőrség az MTI érdeklődésére nem kívánt tájékoztatást adni. Így azt sem tudni, hogy a közleményben említett két férfit a hajnali gyújtogatások előtt fogták-e el. Az sem derül ki, hogy a két férfi mikor gyújthatott fel egy autót. A rendőrség mindössze azt tudatta: vizsgálják, hogy lehetett-e közük a korábbi gyújtogatásokhoz.

December 26-án a XXI. kerületben nagyjából egy időben, nem azonos helyszíneken, de közel egymáshoz öt autó gyulladt ki. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást, és Budapest rendőrfőkapitánya, Tóth Gábor egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Csepelen felgyújtott autók ügyében, amit továbbra is fenntart.

A BRFK ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy tekintettel a decemberi csepeli gyújtogatásokra, a főkapitány bűnügyi helyettese központi hatáskörbe vonta az ügyeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását