2024. április 19. - Emma

Nem lesz tudásközpont Pécsen

Érvényteleníti a Baranya Megyei Önkormányzat a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik nagyberuházása, a regionális könyvtár és tudásközpont kivitelezésére kiírt pályázatot, miután a beérkezett ajánlatok messze meghaladták az építkezé
2009. január 12. hétfő 18:15 - Hírextra
Hargitai János beszámolt arról, hogy a napokban lejárt határidőig két cég nyújtotta be ajánlatát, az egyiké 1,3 milliárd forinttal, a másiké 1,7 milliárd forinttal volt több a fejlesztés előzetesen kalkulált nettó 4,1 milliárd forintos költségénél.

Hozzátette, a kivitelezőt január végén nevezték volna meg, de mivel új pályázatot kell kiírni, ez legkevesebb két hónapos csúszást jelent. Szakemberek szerint a tudásközpont kivitelezéséhez tizenhat hónapra van szükség.

A kereszténydemokrata politikus szerint ha kiderül, hogy a beruházást alultervezték, akkor két megoldás lehetséges: bővíteni kell a forrást, vagy a tudásközpont szegényesebb formában épül meg. Az előbbire aligha adna többet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az utóbbi pedig bizonyos tekintetben az eredeti elképzelések feladását jelentené.

A regionális könyvtár és tudásközpont a majdani tulajdonos Baranya Megyei Önkormányzat és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetőinek reményei szerint Pécs és a régió információs és dokumentumigényét szolgálja majd, alkalmas lesz továbbá közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is.
A Kaptár névre keresztelt, 13 ezer négyzetméteres, négyemeletes épületbe költözik a jelenlegi városi, a megyei könyvtár, a PTE központi, valamint állam- és jogtudományi, továbbá közgazdaságtudományi karának könyvtára. Az ingatlanban két, egyenként 200 fős előadótermet és egy 150 embert befogadó konferenciatermet is kialakítanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását