2024. március 29. - Auguszta

Együttműködő egyház

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) igyekszik együttműködni a települések önkormányzataival hitéleti és szociális tevékenysége során, ez kitörési lehetőséget nyújt számára a hívek szolgálatában - mondta Ittzés János, az MEE elnök-püspöke az MTI-nek.
2008. december 29. hétfő 08:58 - Hírextra
Az egyházközségi létszámok alakulásának trendje idén az előző évekhez képest nem változott, hasonló demográfiai folyamatokat él át, mint az ország, azaz jellemző rájuk az elöregedés, leginkább az aprófalvakban, noha jó néhány helyen örvendetes, hogy egyre több fiatal jár a gyülekezetekbe.

Az egyházi vezető kiemelte: a helyi önkormányzatokkal végzett közös munka a kistelepüléseken mozgásteret ad az evangélikus egyháznak hívei megtartásában. Kedvező példaként említette, hogy néhány helyen már beindult a polgármesteri hivatalok és az evangélikus egyházközségek együttes szociális munkája, így a 2009 elején induló közös projekt keretében naponta gondoskodnak az idősekről az őrségi Nádasdon.

Megemlítette a Kőszeg közelében lévő nemescsói központtal működő gyülekezet terveit is, amely árva gyermekek, illetve gyermekeiket egyedül nevelő édesanyák felkarolását célozta meg. Csecsemőkoruktól egészen az érettségiig tervezik segíteni a rászorultakat, akiknek lehetőségük nyílik arra, hogy evangélikus közoktatási intézményekben tanuljanak. A gyülekezet intenzív pályázati munkával igyekszik előteremteni a szükséges forrásokat ehhez - jegyezte meg.

A kormányzattal 2008-ban némileg intenzívebb kapcsolatot ápoltak, mint az előző években, néhány, az állami vezetőkkel létrejött találkozón pedig azt tapasztalták, hogy az állam igyekszik betartani ígéreteit, annak ellenére, hogy az egyház szakértői által megfogalmazott kritikák "nem mindig találtak befogadásra". Ígéretesnek mondta a püspök, hogy már év végén lehet tudni, hogy januárban melyik napon találkoznak az állam képviselőivel.

Ittzés János szavai szerint teljes áttörés azonban nem történt a két fél viszonyában, az állam gazdasági helyzetének nehezebbé válása pedig "nem tette könnyebbé a beszélgetés-sorozatot". A személyi jövedelemadó állami kiegészítésének változása egyértelműen kevesebb pénzt jelent majd 2009-ben az egyháznak, ezt a gondot véleménye szerint valamennyire a hívek adakozása tudja enyhíteni.

Az egyházi közoktatási intézményeknek a 2007-es évre utólag járó kiegészítő normatíva kiegészítését az idei zárszámadási törvényben megfelelő mértékűnek nevezte, az összes egyháznak adandó 3,7 milliárd forintból az MEE hozzávetőleg 10 százalékkal részesedik.
A társadalom szociális helyzetéről szólva nyugtalanítónak nevezte, hogy a reálkeresetek nem emelkedtek, az emberek a karácsonyi vásárláskor különösen sok hitelt vettek fel, ami "jövőjüket tekintve rosszat sejtet", mert felélik tartalékaikat. Ráadásul olyan termékeket is megvesznek, amire igazából nincs is szükségük.

A szociális gondok enyhítését célzó tevékenységeik közül kiemelte a nyíregyházi Oltalom Alapítvány hajléktalangondozó szolgálatát, ezenkívül részt vesznek több önkormányzat segélyezési akciójában, egyházközségeik pedig szegény sorsú gyülekezeti tagjaik megsegítésében vesznek részt "figyelő és gondoskodó" szolgálataikkal. Jövőre kiemelten kezelik majd a fővárosi Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon ügyét, 2010-ben pedig az országos egyház valamelyik oktatási intézményét kezelik ugyanígy, ami azt jelenti, hogy az adakozásból nagyobb arányban részesítik.

Az evangélikus püspök a jövő év kiemelt eseményeihez sorolta a Sztehlo Gábor évet, melynek során a 100 éve született, a II. világháború idején zsidó gyermekeket is mentő evangélikus lelkészre emlékeznek, a terveik szerint szeptemberben pedig szobrot is állítanak neki társadalmi összefogással. A programok közül szólt még a presbiterek országos találkozójáról is, amelyet a pestszentlőrinci sportcsarnokban tartanak majd szeptemberben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását