2024. április 19. - Emma

Egy vadonatúj 600 éves falu

A régészeti turizmus fellendítése érdekében Macedóniában helyreállítottak egy neolitikumból származó falut Szkopje közelében. A falu mását Szkopje egyik dombján építették fel, annak a falunak az alapjain, amely hatezer évvel ezelőtt épült ezen a helyen, é
2008. december 7. vasárnap 08:29 - Hírextra
A falu egy kis tó partján állt, amely az idők során elmocsarasodott, de nyomai még ötven évvel ezelőtt is megtalálhatók voltak a területen.

Az újkőkori házakat olyan anyagokból építették fel újra, amelyeket a régészeti kutatások szerint a neolitikumban használtak: fából, nádból és agyagból. A házak belsejében korabeli "viseletbe" öltöztetett emberi alakokat helyeztek el, akik hétköznapi tennivalókkal foglalatoskodnak: búzát őrölnek, szőnek.

A falu maradványait 1961-ben találták meg egy nemzetközi autópálya építési munkálatainak előkészítése során.

A lelőhely kétharmada, mintegy 220 méteres átmérőjű körzetben magántulajdonban lévő épületek alatt fekszik, ami nehezíti a kutatást. Az első neolitikumból való épületet 1981-ben találták itt a régészek, mára már nyolcat tártak fel, köztük egy szentélyt is. Ebből a szentélyből való a Galemata majkának - nagy anyácskának - nevezett kerámia figura, amely azóta a balkáni ország szimbóluma lett, és másolatait úgy árusítják, mint a legismertebb régészeti emlékek egyikét.

A másik neolitikumból származó emléket, a Macedónia délnyugati részén fekvő Ohrid-tóban cölöpökre épült falut ebben a hónapban nyitják meg a nagyközönség számára. Ez az egyetlen vízre épített, neolitikumból származó település az országban.

Az Európa délkeleti részén fekvő, 2 millió lakosú Macedóniának nincsen tengerpartja, de régészeti lelőhelyekben nagyon gazdag, és a nagyobb látogatottság érdekében szeretné fellendíteni a régészeti turizmust.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását