2024. május 9. - Gergely

Büntetett előéletű Gárda vezető

Büntetett előéletű, de a korábbi cselekményei alól már mentesült - mondta el az MTI-nek a Magyar Gárda Zala megyei kapitánya annak kapcsán, hogy a HVG legfrissebb számában az olvasható: a szervezet több tagját is elítélték korábban.
2008. január 24. csütörtök 11:01 - Hírextra

Dolgos Péterről a hetilap azt írta: összesen hétszer volt büntetve, legutóbb 2005-ben elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakért, könnyű testi sértésért és ittas járművezetésért. A zalai gárdaparancsnok a távirati iroda megkeresésére elismerte, hogy többször is állt már bíróság előtt.
"Ezek alól a dolgok alól már réges-régen mentesültem, még mielőtt gárdatag lettem volna" - fűzte hozzá a 41 éves férfi. Elmondta, hogy például "még az átkos rendszerben", kőszegi diákként közösség megsértésének vétsége miatt ítélték el.

A gárdába való belépése előtt ezeket a szervezet vezetőinek is elmondta, de mivel tudomása szerint 20-25 évig szerepelnek még a nyilvántartásokban az ítéletek, ezért ezeket bárki előveheti. Hangsúlyozta: tisztának érzi magát, ma már két héten belül megkapja az erkölcsi bizonyítványt.

A hetilap összeállításában a Zala megyei parancsnok mellett említik Herman István Fejér megyei parancsnokot, aki a nyolcvanas évektől kezdve hatszor, utoljára 2002-ben volt büntetve. A leghosszabb a bűnlajstroma a Magyar Országos Véderő Egyletben is aktív két gárdistának van. Egy 34 éves Békés megyei férfit nyolcszor, tíz évvel idősebb Szolnok környékén aktív biztonsági vállalkozó társát tízszer ítélték el.

A Jobbik és Magyar Gárda az elmúlt hét végén Keszthelyen tartott irodaavatót és megemlékezést a doni áldozatok tiszteletére. A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón részt vett Dolgos Péter is, valamint Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke.

A pártvezető akkor azt válaszolta a távirati iroda kérdésére, hogy vannak-e büntetett előéletű tagjai a gárdának, ahogy azt a Népszabadság egyik írásában megemlítette: erre vonatkozó információk nincsenek. Szerinte a felvételi procedúra elvileg kizárná, mert háromszoros szűrőn kell átesnie a jelentkezőknek, de hozzátette: "nem vagyunk egy állami szerv, hogy átvilágítást végezzünk".

A Fővárosi Főügyészség tavaly december 17-én kérte az illetékes Fővárosi Bíróságtól, hogy oszlassák fel a néhány hónappal korábban létrehozott Magyar Gárdát, mert az az egyesületi törvényben ütközően gyakorolta tevékenységét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Adalberto
2008. január 24. 11:27
Talán meg lehetne nézni azokat is, akik a Parlamentben ásítoznak, nem csinálnak semmit. Nem kellene állandóan a Gárdát bántani. Igen is szükség van rá. Miértünk van.Minket véd meg a sok mihaszna, semmirekelő alakkal szemben. Úgy, hogy jobb lenne, ha másképpen viszonyulnánk a Gárdához.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását