2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Győri ETO FC: emlékezés egy sikerkorszakra

A Győri ETO FC és a helyi önkormányzat jövő szerdán köszönti az 1963-ban bajnokságot nyert, majd a Bajnokcsapatok Európa Kupájában elődöntőig jutott és sorrendben háromszor (1965, 1966, 1967) Magyar Népköztársasági Kupát nyert labdarúgócsapat tagjait.
2008. november 26. szerda 16:50 - Hírextra
"Amikor az 1963-as bajnokcsapatról esik szó, akaratlanul is eszembe jut Sándor Pál 1973-ban készült kiváló szatírájának, a Régi idők focija című filmnek a jellegzetes megállapítása: kell egy csapat!" - mondta a sajtótájékoztatón Bolla Péter, a győri önkormányzat kabinetfőnöke. "Valami hasonló érzés és cél motiválhatta a győri klub akkori vezetőit is, akik aztán olyan fantasztikus együttest teremtettek, amely az 1964-es Bajnokcsapatok Európa Kupájának elődöntőjéig menetelt. A város képviseletében nagy örömmel veszünk részt a szervezésben, az ünneplésben, szeretnénk méltó módon köszönteni az egykoron szép sikereket elért játékosokat, vezetőket"

"A klub hagyományai önmagában is azt követelnék, hogy a dicső elődöket tiszteletben tartsuk, de szerencsére ennél többről van szó. Olyan sportembereket köszöntünk majd az ETO Parkban, akiknek szinte az egész életét kitölti azóta is a klub szeretete" - mondta Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője.

Az együttes nevében Palotai Károly csapatkapitány elevenítette fel a gárda sikerének titkát:
"A csapat gerince évek óta együtt játszott, igazi baráti társasággá, jó közösséggé formálódott. Az ereje abban mutatkozott meg többek között, hogy az újonnan érkezőket zökkenőmentesen befogadta. Mindezeket jól példázza, hogy a csapat tagjainak nagy része később évtizedeken át tartotta, tartja a kapcsolatot és még most is keressük egymást."

Az ünnepség alkalmából alkalmából Emlékkönyv egy sikerkorszakról címmel könyvet is megjelentet a Győri ETO FC. A kötetet Papp Győző írta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását