2024. április 18. - Andrea, Ilma

Jégkosárgálával indult a Cipősdoboz-akció

Idén is neves emberek részvételével megrendezett jégkosárgálával indította el jótékonysági Cipősdoboz-akcióját a Baptista Szeretetszolgálat.
2008. november 25. kedd 17:40 - Hírextra
Az eseménynek most is a Westend Jégterasza adott otthont kedd délután. Korcsolyát húzott többek között Azurák Csaba, Csollány Szilveszter, Rácz Gergő, Ullmann Mónika és jégkosárlabdában mérte össze tudását a Baptista Szeretetszolgálat speciális kutató-mentő csapatának, a Rescue24-nek a tagjaival. A rendezvényen megjelent még például Nacsa Olivér, Südi Iringó és Szandi is. A házigazda szerepét Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke és Vujity Tvrtko riporter, a Cipősdoboz-akció jószolgálati nagykövete töltötte be.

Szenczy Sándor az MTI-nek elmondta: az akció arra szólít, hogy aki segíteni szeretne, az egy cipősdobozba tegyen olyan játékokat, ajándéktárgyakat, amelynek az ő gyermeke is örülne, írja rá, hogy hány éves fiúnak vagy lánynak szeretné küldeni. A dobozt adja le a szeretetszolgálat országos szinten 40 gyűjtőpontjának egyikébe, és az adományt olyan gyermekhez juttatják el, akinek lehet, hogy ez az egyetlen ajándéka.

A gyűjtőpontok címe és az akcióval kapcsolatos egyéb információk a www.ciposdoboz.hu című honlapon érhetők el.

A szeretetszolgálat december 12-én indítja el a Malévval közösen a Cipősdoboz-járatot, amely ezer cipősdobozt visz Böjte Csaba ferences szerzetes árváinak. December 16-án a MÁV-val együttműködésben indul Cipősdoboz-járat Székesfehérvárra, ahol az ajándékokon túl 600 pár cipőt tartalmazó csomagot adnak át a környékbeli árvaházak gyermekeinek. December 22-én a BM Dunapalotában pedig több száz gyermeket ajándékoz meg a szeretetszolgálat.

A szolgálat az elmúlt években csaknem százezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött és adott tovább a rászoruló fiataloknak. Idén legalább 20 ezer gyermek arcára szeretne mosolyt csalni a szentestén.
A Tízezer gyermek karácsonya - közismertebb nevén a Cipősdoboz-akció - az Operation Christmas Child néven futó nemzetközi mozgalom ötlete alapján született meg. A mozgalom alapgondolata az, hogy gyermekek, sőt egész családok készítenek ajándékot rászoruló gyermekeknek. A színes csomagolópapírba öltöztetett cipősdobozok ma már nem csak sok millió nehéz sorsú gyermek örömét, hanem a szeretet és együttérzés jelképét jelentik szerte a világon. Magyarországon 2004-ben hirdették meg első alkalommal az akciót.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását