2024. április 19. - Emma

Medvezsoltár

Nagy László Kossuth-díjas költő 24 versét tartalmazó CD jelent meg; a Medvezsoltár címet viselő albumon Dóczy Péter színművész előadásában hallhatók a művek.
2008. november 22. szombat 08:33 - Hírextra
Dóczy Péter az MTI-nek elmondta, hogy Fábri Géza és Ivánovics Tünde előadásában énekelt versek is kerültek a korongra. A színész meggyőződése, hogy Nagy László versei sámánisztikusak, és a sámáni kultúrára épülő ősi, ritmusos zenére épülnek a költemények.

Ágh István költőnek a lemezt ajánló soraiban olvasható, hogy "Az ifjúság, a szerelem szépséges küzdelme ellenére történik minden,... folynak az árulások és az átváltozások... Nagy László művei kiterjeszkednek, s megrendítő egységbe tömörülnek" Fábri Géza zenéje által.

A CD mellé könyv is megjelent Nagy László fia, Nagy András szerkesztésében. A kötetben olyan Nagy László-grafikák és -kéziratok vannak, mint a Medvezsoltáré is, amelyet még nem láthatott a nagyközönség.

A Medvezsoltár című CD anyaga versszínházi esten is szerepel december 13-án a Budai Fonóban, ahol közreműködik Gyurka Fábián csángó táncos és a Mentés másként együttes. Az első részben a költő versei hangzanak el, a másodikban Nagy László (1925-1978) zenés verseire tanítják táncolni a közönséget a csángó néptáncos segítségével - tette hozzá Dóczy Péter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását