2024. május 8. - Mihály

Új távoltartási törvény készül

A több mint két évvel ezelőtt elfogadott távoltartási törvény - amely főként a családon belüli erőszak áldozatait védi - nem működik; helyette valószínűleg olyan új törvény születik, amelyet az összes párt megszavaz majd. Erről Sándor Klára, a Szabad Demo
2008. november 20. csütörtök 14:27 - Hírextra
A politikus kifejtette: szerdán elkezdődött a tervezet tárgyalása az országgyűlési bizottságokban, és eddig mindegyik vitára alkalmasnak találta. Az MSZP és a Fidesz számos módosító indítványt tett, amelyek az SZDSZ számára szinte kivétel nélkül elfogadhatók - hangsúlyozta a képviselő.

A teljesen önálló, új törvény jövő nyáron lépne hatályba. A törvény a már sok országban alkalmazott osztrák mintát követné: a rendőrségnek a helyszínen joga lesz kötelezni a bántalmazót arra, hogy hagyja el az otthonát, és arra is, hogy hetvenkét óráig ne térjen vissza. Ez idő alatt gyorsított bírósági eljárásban kell dönteni arról, hogy például szükség van-e a távoltartás idejének meghosszabbítására vagy más eljárás megindítására az elkövető ellen. A bírósági döntés jelenleg a bejelentés után átlagosan fél év múlva születik meg, addig együtt kell élnie a bántalmazottnak a bántalmazóval. Ezért nem hatékony a törvény - mondta a képviselő.

Az új törvény tervezetét a nyáron Magyar Bálinttal (SZDSZ) közösen dolgozták ki, és része a női esélyegyenlőségi csomagnak. A munka a kvótatörvénnyel kezdődött, és további javaslatokkal folytatódik majd - emelte ki Sándor Klára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását