2024. február 28. - Elemér

Saját Obamát akarnak

Lenyűgözte Németországot Barack Obama. Olyannyira, hogy most a német politika is a maga Obamáját keresi, különös tekintettel a közelgő parlamenti választásokra.
2008. november 17. hétfő 14:36 - Hírextra
A német állampolgárok túlnyomó többsége kezdettől fogva az illinois-i szenátort támogatta, s az ország vezető politikusai sem rejtették véka alá, hogy John McCainnel szemben a színes bőrű elnökjelöltnek szurkoltak. A fényes győzelem után pedig egy csapásra a felszínre tört az elismerés, a bámulat és az irigykedés.

Németország legnagyobb pártjai - a konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egyaránt Barack Obamától akar győzni tanulni, s egyaránt sejteni engedte, hogy választási kampányában az ő "kampánytollaival" kíván ékeskedni.

Értesülések szerint mind a CDU, mind az SPD műhelyeiben most az amerikai demokraták kampányát tanulmányozzák, nagy súlyt helyezve arra, hogy annak legfőbb elemei közül melyiket lehetne Németországban a leginkább megvalósítani. Azt azonban mind a konzervatívok, mind a szociáldemokraták - a többi parlamenti párttal együtt - tudják, hogy főképp magára Obamára, azaz az övéhez hasonló tulajdonságokkal rendelkező politikusra lenne szükségük. Olyanra, aki hasonló kisugárzással, meggyőző erővel és kiváló retorikai képességekkel rendelkezik, mint Amerika januárban hivatalba lépő új elnöke.

A nagy német pártokhoz közelálló szakértők ebből kiindulva eddig négy fő tulajdonság alapján igyekeztek osztályozni az ország legtekintélyesebb politikusait. Mégpedig a karizma, a hitelesség, a retorikai képesség és a változás megtestesítése alapján. Természetesen a figyelem középpontjában a két fő rivális, a konzervatív kancellár, Angela Merkel és választási ellenlábasa, a szociáldemokraták kancellárjelöltje, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter állt, a sajátos megmérettetés azonban kiterjedt a többi párt vezetőjére is, hiszen az ő szereplésük is nagyban befolyásolhatja majd a jövő őszi német választások kimenetelét.

Ami azt illeti, Merkel és Steinmeier szinte fej-fej mellett halad. A karizmát tekintve mind a kancellár, mind a külügyminiszter az ötfokú osztályozásban egyaránt a kettest kapta, azaz kisugárzásuk szinte teljesen hasonló. Ráadásul hitelességük is, hiszen ebben a tekintetben mindketten jóra, azaz négyesre vizsgáztak. Mindemellett még a retorikai képességüket is egyformára (úgyszintén kettesre) értékelték a szakértők, akik ugyanakkor úgy vélték, hogy a változást a szociáldemokrata politikus a konzervatív kancellárnál jobban képviseli. Azaz Angela Merkel egyre erőteljesebben a biztonságot és a kiegyensúlyozottságot részesíti előnyben, míg Steinmeier - noha ő sem "forradalmár" - inkább játszik a változás húrjain. Messze nem rendelkezik ugyanakkor azzal a kisugárzással, amellyel az utolsó szociáldemokrata kancellár - Merkel elődje - Gerhard Schröder rendelkezett. Annak ellenére sem, hogy a rossz nyelvek szerint sokban igyekszik utánozni őt.

Érdekes módon a retorikai képességeket, illetve a változás képviseletét tekintve három "mellékszereplő", az egykori szociáldemokrata Oskar Lafontaine, a Baloldal pártjának társelnöke, valamint Guido Westerwelle, a liberálisok vezetője áll az első helyen. Továbbá a Zöldek újdonsült elnöke, Cem Özdemir, aki ráadásul Németország első török származású pártvezetője, s ezért többen közvetve már Obamához - mint első fekete elnökhöz - hasonlították őt.

Az Obama-keresés még folyik, különös tekintettel arra a kérdésre, hogy ki ígérhet szebb és jobb jövőt Németország számára. Az ideiglenes mérleg: az Egyesült Államok jobban áll, mert van egy Barack Obamája.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását