2024. május 10. - Ármin, Pálma

Megöregedett színház

A 100 éves veszprémi színház egyhetes jubileumi ünnepségsorozata pénteken este az 1908 őszén felavatott épület tervezőjének, Medgyaszay István építész emléktáblájának a megkoszorúzásával, a munkásságát felidéző kiállítás megnyitásával és két könyv bemutat
2008. november 15. szombat 07:21 - Hírextra
"Legyünk őszinték érzésben, formában és anyagban" - idézte az ünnepségen a veszprémi Petőfi Színházat tervező Medgyaszay István szavait Debreczenyi János, a város polgármestere, hangsúlyozva, hogy ma sem lehet nemesebb feladatunk, mint e morális tanítás követése. A polgármester szerint a jó szándék és a szakértelem adott a veszprémi színháznál, hiszen "Bujtor István személyében hozzáértő, korszerű gondolkodású, s a magyar kultúra és színjátszás iránt elkötelezett igazgatója van a színháznak".

Hozzátette: a színészi és munkatársi gárda pedig "további garancia arra, hogy olyan előadások szülessenek a jövőben, amelyek "megszólítják a közönséget". A polgármester kitért arra is, hogy az épület falai között játszott a '70-es évek elején a "színészkirály", Latinovits Zoltán is.
Ezt követően Debreczenyi János és Bujtor István koszorút helyezett el az épület falán lévő Medgyaszay-emléktáblánál.

Lasztovicza Jenő, az intézményt fenntartó Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke beszédében hangsúlyozta: az utóbbi időben olyan színházvezetés dolgozik Veszprémben, amely a munkájával és eredményeivel azt bizonyítja, hogy a nehéz, válságos időkben is be lehet vinni az embereket a színházba. A veszprémi teátrum látogatottsága ugyanis szembetűnően megnőtt az utóbbi évben - tette hozzá.

Az elnök - szavai szerint - "garantálja", hogy a várossal karöltve "ugyanolyan támogatásban" részesítik a színházat, mint az elmúlt két évben. (A színház az idei, centenáriumi évben például 160 millió forint támogatást kapott a megyétől.)

A megyegyűlés elnöke utalt arra is, hogy készen vannak már a 100 éves épület teljes külső-belső rekonstrukciójának tervei, s remélhetően az egymilliárd forintba kerülő felújításra nyernek pályázati pénzt, így a munkálatok a közeljövőben elkezdődhetnek.

Ezt követően Potzner Ferenc építész, művészettörténész a színház előcsarnokában megnyitotta Medgyaszay István munkásságát bemutató kiállítást, amelyen láthatók a néprajzi gyűjtései és "gyönyörű rajzai" is. Németh Katalin építész méltatásában a XX. század egyik legnagyobb építőművészének nevezte a veszprémi, a soproni színház, valamint számos gyönyörű fővárosi épület tervezőjét.

Az ünnepi esten bemutatták a jubileumra megjelentetett Veszprém Megyei Színházművészeti Lexikont is, amely Bujtor István szavai szerint "egyedülálló munka", s amely kötetben minden színész, rendező szerepel, aki csak "megfordult" 1908 óta a veszprémi teátrumban. A könyvet írta és szerkesztette Poór Ferenc kultúrtörténész.

Ugyancsak a jubileumi ünnepségen mutatták be azt a könyvet is, amely a veszprémi színházépület 100 éves történetéről szól, s amelynek "beszédes" a címe: A nemzeti szecesszió gyöngyszeme.

Pénteken este a Petőfi Színház - nagy költőnk nevét 1920-ban vette fel a teátrum - jubileumi díszelőadásán a művészek Bulgakov Moliere című "szomorú-víg játékát" adták elő, Eperjes Károllyal, a színház művészeti vezetőjével a főszerepben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását