2024. április 19. - Emma

Kemény dió Dárdaiék előtt

Lőw Zsolt csapatára, a második Hoffenheimre, illetve a Dárdai Pál fémjelezte Hertha BSC-re is nehéz mérkőzés vár a német labdarúgó Bundesliga hétvégi, 13. fordulójában.
2008. november 13. csütörtök 10:51 - Hírextra
A szezon meglepetéscsapata, az első osztályba most feljutott Hoffenheim csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul az éllovas Bayer Leverkusen mögé a tabellán, most hazai pályán a jó erőkből álló VfL Wolfsburgot fogadja. A vendégek a hetedikek, s legutóbb az utolsó Cottbus ellen arattak önbizalomnövelő győzelmet (3-0).

A Hoffenheim szeptember vége óta tartó veretlenségi sorozatát múlt vasárnap megtörő Hertha ötödik a táblázaton, négy ponttal lemaradva a Leverkusen, Hoffenheim duótól. A minden bizonnyal ezúttal is Dárdaival felálló berliniek a korábbi éllovas, most negyedik Hamburger SV-t látják vendégül, s esetleges győzelmükkel megelőznék riválisukat, vereség esetén pedig komoly hátrányba kerülnének a legjobbakkal szemben.

A Bundesliga további magyarjai közül Huszti Szabolcs és a Hannover pénteken fogadja a Bochumot, míg a Hajnal Tamás irányította Borussia Dortmund az Eintracht Frankfurtot látja vendégül szombaton.

Bundesliga, 13. forduló:
péntek:
Hannover 96-VfL Bochum 20:30 ó
szombat:
Bayer Leverkusen-Schalke 04 15:30 ó
Borussia Dortmund-Eintracht Frankfurt 15:30
Borussia Mönchengladbach-Bayern München 15:30
Energie Cottbus-Karlsruhe SC 15:30
Hertha BSC-Hamburger SV 15:30
1899 Hoffenheim-VfL Wolfsburg 15:30
VfB Stuttgart-Arminia Bielefeld 15:30
vasárnap:
Werder Bremen-1. FC Köln 17 ó

Az állás:
1. Bayer Leverkusen 12 29-14 25 pont
2. 1899 Hoffenheim 12 31-17 25
3. Bayern München 12 27-18 24
4. Hamburger SV 12 19-19 23
5. Hertha BSC 12 16-15 21
6. FC Schalke 04 12 18-10 20
7. VfL Wolfsburg 12 26-18 19
8. 1. FC Köln 12 13-14 19
9. Borussia Dortmund 12 20-18 18
10. Werder Bremen 12 28-23 17
11. VfB Stuttgart 12 18-17 17
12. Eintracht Frankfurt 12 15-19 13
13. Hannover 96 12 14-22 12
14. Borussia Mönchengladbach 12 12-22 10
15. Karlsruher SC 12 12-23 10
16. VfL Bochum 12 14-19 9
17. Arminia Bielefeld 12 12-22 8
18. Energie Cottbus 12 6-20 6
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását