2020. július 7. - Appolónia

Komoly ufókongresszus

Tudatformálásra van szükség ahhoz, hogy az emberek többsége ne szkeptikusan közelítsen az ufó kérdéshez - mondta előadása bevezetőjében Linszter Árpád, a Magyar Ufókutató Szövetség elnöke a hét végén Hajdúszoboszlón.
2008. november 9. vasárnap 14:08 - Hírextra
A fürdővárosban először rendeznek ufó kongresszust, melyen hét előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Linszter Árpád olyan összeesküvés elméletekről beszélt, melyek a földönkívüliek létezésének elhallgatásához hasonlóak, így például a sokak által vitatott első holdra szállásról, illetve Gagarin űrrepüléséről. Bevezető előadásában hosszan elemezte a 2001. szeptember 11-i World Trade Center elleni támadást, amely az általa begyűjtött dokumentumok alapján valójában nem terrortámadás, hanem egy megrendezett akció volt azok részéről, akik majdan a világuniót szeretnék kiépíteni.

Az Ufómagazin főszerkesztője, Pusztay Sándor az effajta összejöveteleknek állandó témát adó jól ismert esetek között keresett eddig még nem tárgyalt összefüggéseket, kezdve a Los Angelesben 1947-ben észlelt földönkívüli űrhajók látogatásától a Roswell-i eseten át a későbbi csillagháborús programokig.

Kalmár János újságíró, őstörténet-kutató, a Maya és az egyiptomi kultúrákból ránk maradt emlékek alapján a 25 ezer 625 esztendős precessziós évről beszélt annak tükrében, hogy ez a hosszú időintervallum legközelebb 2012-ben telik le. Az előadó szerint semmi jó nem vár ránk, mert az "év" fordulóján mindig nagy természeti katasztrófákat jegyeztek fel.

A negyedik dimenzió televíziós műsor szerkesztője, Sós Tibor kelet-magyarországi ufó eseteket ismertetett, Tarcali Gábor, a Magyar Ufókutató Szövetség elnökségi tagja pedig a hazai ufó kutatást megalapozó Keviczky Kálmán munkásságát összegezte. Az egykor Amerikába emigrált és ott a hadseregben fotósként dolgozó Keviczky Kálmán Grenada miniszterelnökével közösen még az ENSZ-ben is felszólalt az ufók létezésének komolyan vételéért.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását