2024. május 8. - Mihály

Prikkel ügy: szakértőket vontak be az eljárásba

Iratismertetéssel és szakértők meghallgatásával folytatódott pénteken Székesfehérváron, a Fejér Megyei Bíróságon a mezőszilasi Prikkel-házaspár megölésével kapcsolatos büntetőper; a tárgyalást február 6-ra napolta el a bíróság.
2008. november 7. péntek 19:30 - Hírextra
A mezőszilasi ifjú N. Józsefet és édesapját előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, továbbá jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolják.
A vádirat szerint ifjú N. József édesanyjával közös cége fejlesztésére 2005 augusztusában havi kamatra 10 millió forintot kért kölcsön Prikkeléktől.

Miután 2006 végén már a tőketartozás esedékes felével és a kamatokkal is adós maradt a fiatalabbik vádlott, apa és fia, hogy szabaduljanak az adósságtehertől, elhatározták, megölik Prikkeléket, holttestüket pedig eltüntetik. 2006. december 29-én a tartozás visszafizetésének ürügyével házukhoz hívták őket, s ott szóváltás alakult ki köztük.

Az idősebb vádlott - a bántalmazás eszközével és módszerével kapcsolatosan többször is módosított - vallomása szerint előbb nagy erővel, ököllel az őt sértő megjegyzéssel illető Prikkelné arcába sújtott, amitől ő a betonra esett, majd dulakodás után Prikkel Tamásra mért ütéseket egy baseballütővel.

A bántalmazás következtében a házaspár meghalt. Holttestüket összekötözték, s Prikkelék terepjárójával egy elhagyott völgykatlanba vitték, ahol a kocsit felgyújtották. A meghallgatott tűzvédelmi szakértő szerint a magas hőfokon mintegy fél óra alatt égtek el a 2007. január 4-én megtalált tetemek.

A pénteki tárgyalási napon előbb a korábbi, Mezőszilason tartott helyszíni bizonyítási eljárás iratait ismertette, majd hemogenetikai-, orvos- és tűzvédelmi szakértőt hallgatott meg a bíróság.
Egyebek között azt kívánták tisztázni, hogy az idősebb vádlott, aki 100 százalékos rokkant és mozgásában korlátozott, de az orvosi szakvélemény szerint kórházi ápolást nem igényel, s a börtönben is gyógykezelhető, képes volt-e olyan erejű ütéseket mérni Prikkelékre, amelyek a házaspár halálát okozhatták.

A szakértő szerint a hirtelen felindulás megsokszorozhatta a férfi erejét, de a holttestek hiányában erre nézve csak teóriát állíthatott fel.A bíróság fenntartja a vádlottak előzetes fogva tartását. A határozat ellen mindkét vádlott és védője fellebbezést jelentett be, idősebb N. József egészségi állapotára hivatkozással kérte, hogy a bíróság helyezze házi őrizetbe.

A tárgyalás február 6-án folytatódik, akkor dönt a bíróság arról is, hogy mikor tekintik meg azt a helyszínt, ahol a kiégett gépkocsit megtalálták.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását