2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Bántalmazás, garázdaság egy középiskolában

Szekszárdon garázdaság miatt állítottak elő egy 29 éves fiatalembert szerda délután, mert három társával berontott egy középiskolában zajló tanórára, és bántalmazott egy 16 éves tanulót - közölte az MTI-vel csütörtökön a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2008. november 6. csütörtök 11:29 - Hírextra
A fiatalember az osztályba lépve odament az egyik lányhoz, mint kiderült, a barátnőjéhez, megkérdezte, ki az, akivel neki állítólag konfliktusa van, majd szidalmazta és bántalmazta a megjelölt fiút - mondta Buda Bernadett százados.

Tájékoztatása szerint a tanárnő elhagyta a tantermet és az igazgatót hívta segítségül, azonban a férfi az iskola vezetőjével szemben is támadólag lépett fel, ekkor hívták a rendőrséget.

A szekszárdi rendőrkapitányság járőrei több szolgálati gépkocsival pár percen belül megérkeztek, és előállították a férfit. Ellene garázdaság miatt folytatnak eljárást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását