2024. május 8. - Mihály

Más-más megítélés magyar és szlovák oldalon

Magyarországon és Szlovákiában egyaránt a politikai közbeszéd egyik legfontosabb témájává vált hétfőn a szlovák rendőrök fellépése a magyar szurkolókkal szemben a szombati dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen. A magyar kormány álláspontja szerint Pozsony
2008. november 3. hétfő 18:54 - Hírextra
Az ügyben megszólaló magyar politikusok arra hívták fel a figyelmet, hogy a szlovákoktól kapott tájékoztatás nem oszlatta el azt a gyanút, amely szerint a rendőrök nem a magyar szurkolók magatartása miatt támadtak rá a drukkerekre.

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: nem világos, mi volt a magyar szurkolók bűne, elkövettek-e olyan rendbontást, amelyre ez volt a jogszerű és arányos rendőri válasz, vagy az volt az ok, hogy magyarok voltak.

Jó lenne hinni, hogy nem a magyarságuk volt a szurkolók bűne - mondta Gyurcsány Ferenc. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a felvételeken nem látták nyomát olyan rendbontásnak, amely indokolta volna a szombati brutális rendőri beavatkozást.

A kormány arra vár magyarázatot, miért volt szükség erre "a képeken brutálisnak tűnő, az arányosság és a szükségesség tekintetében sok kérdést felvető" rendőri beavatkozásra - jelentette ki a miniszterelnök.

A nap folyamán megérkezett Budapestre a szlovák rendőrség tájékoztatása, amely azonban a rendészeti miniszter szerint nem oszlatta el a kételyeket a szombati hatósági fellépés indokoltságát illetően.

Draskovics Tibor elmondta: a szlovák rendőrség közlése szerint a szurkolók - a videofelvételeken nem látható helyen és módon - úgy viselkedtek, hogy indokolttá vált a "nagyon határozott" rendőri fellépés.

Ez a válasz nem elégíti ki a magyar rendőrséget, a kormányt és a közvéleményt. Az országos rendőrfőkapitány ezért tájékoztatás-kiegészítést kért szlovák partnerétől, hogy Magyarország megismerhesse a szlovák fél által készített videofelvételeket - tette hozzá. A rendészeti miniszter hasonló kéréssel fordul az illetékes szlovák tárca vezetőjéhez.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szintén a szombati események kivizsgálását sürgette, emlékeztetve arra, hogy a magyar állampolgárok védelme, ügyeik tisztázása a mindenkori magyar kormány felelőssége. A szabad demokrata Kóka János az Országgyűlésben úgy vélekedett, hogy a szlovák rendőrök fellépése a legsötétebb tisói éveket idézte.

Pozsonyban ugyanakkor a legcsekélyebb kétely nélkül beszélt a rendőri beavatkozás indokoltságáról és jogszerűségéről Ivan Gasparovic köztársasági elnök és Robert Kalinák belügyminiszter. A két politikus egybehangzóan azt mondta, hogy a rendőrség nem szlovákok vagy magyarok, hanem a szélsőséges rendbontók ellen lépett fel.

"Aki erre a mérkőzésre idejött, az előre megfontolt szándékkal jött, előre tudta, hogyan végződik. Nem az eredményt tudta, hanem azt, hogy mi fog történni" - jelentette ki az államfő. Ivan Gasparovic szerint nagyon nyugtalanító, hogy a rendőri fellépés ügye bekerült a politikába, mert a szélsőségességnek, az intoleranciának és a nemzetiségi szenvedélyeknek sem a közéletben, sem a politikai életben, sem a sport világában nincs helyük.

A belügyminiszter hétfőn ismét meghirdette a zéró tolerancia elvét "minden futballhuligán és minden nemzetiségi, faji intolerancia ellen". Robert Kalinák maradéktalanul helyénvalónak nevezte a rendőrség dunaszerdahelyi fellépését, úgy fogalmazott, hogy "szabványos eljárás" történt.

A szlovák rendőrség által Budapestre küldött jelentés szerint a magyar szurkolók rátámadtak a szlovák rendőrökre, ez indokolta az intézkedést. A tájékoztatás szerint a mérkőzés során "egyetlen zavaró pillanat volt": amikor a rendőrségnek a magyar szektorban be kellett avatkoznia, mert a magyar szurkolók egy része a számukra fenntartott, lezárt szektorból a kordont áttörve kinyomta a kaput, és hátulról a Slovan szurkolóihoz akart eljutni.

A közlés szerint a kordont biztosító rendőröket a magyar szurkolók verbálisan sértegették, szidalmazták, fasisztának titulálták, végül a mérkőzés 17. percében "a DAC Dunaszerdahely és a Ferencváros szurkolói közösen közvetlen fizikai erőszakot alkalmaztak a rendőrökkel szemben". A szlovák rendőrség szerint ezt videofelvétel is tanúsítja. A magyar parlament rendészeti bizottságának ülésén ezzel összefüggésben elhangzott, hogy a felvételt egyelőre nem kapta meg Magyarország.

A szombati Dunaszerdahely-Slovan Bratislava labdarúgó-mérkőzésen a hivatalos szlovák adatok szerint a mentők 49 embert láttak el a helyszínen, hatot a dunaszerdahelyi kórházba szállítottak. A szlovák rendőrök 32 embert állítottak elő, közülük 16 magyar állampolgár volt, akiket később szabadon bocsátottak. A mérkőzésre számos szurkoló érkezett Magyarországról.
A mérkőzés után tiltakozó demonstráció volt Pozsony budapesti nagykövetsége előtt, ahol a résztvevők meggyújtottak egy szlovák zászlót, több magyarországi településen pedig lefestették a szlovák helységnévtáblát.

Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban kijelentette: nagyon nem szeretné, ha Magyarország és Szlovákia jelenkori történetét szélsőségesek és radikálisok írnák, mert azt nem a többség vagy a két ország érdekei szerint teszik, hanem önző, rövidlátó, számára kiismerhetetlen emberi és politikai megfontolás alapján.

A szlovák nagykövetség előtt történtek miatt a rendőrség eljárást indított.Határozott védelmet kért a magyarországi szlovák kisebbség számára, illetve a magyar nacionalisták határon túli provokációi ellen Kóka János. Közölte, hogy akik Pilisszentkereszten "náci feliratokat" rajzolnak a házakra, azok semmivel sem jobbak, mint azok, akik Szlovákiában teszik ugyanezt a magyarokkal szemben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását