2024. május 9. - Gergely

Könyv a Don-kanyar munkaszolgálatosairól

Egy háború akkor ér véget, amikor az utolsó katonát is eltemették, és a második világháború ebben az értelemben máig sem ért véget - mondta Holló József nyugalmazott altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója a Munkaszolgálat a Don-kanyarb
2008. október 29. szerda 14:47 - Hírextra
Szita Szabolcs történész arra figyelmeztetett, hogy nem lehet megállni sem a kutatásban, sem az emlékezésben.A második világháborús magyar munkaszolgálatosok sorsa a magyar kultúra részévé kell hogy váljon, az oktatásban és a nevelésben nagyobb hangsúlyt kell kapnia.

A több tízezernyi zsidó származású munkaszolgálatos halála nemcsak egyes keretlegények és tisztek, de a felsőbb katonai vezetés felelőssége is. Ez egy tragikus történet emberi gonoszsággal és ostobasággal - hangsúlyozta a szakember.

Szita Szabolcs ugyanakkor kiemelte, hogy voltak, akik tudtak választani. Miközben egyes tisztek azzal dicsekedtek: "A századomat táskában hoztam haza", azaz csak a papírok maradtak meg az emberek után, addig voltak olyanok is, akik igyekeztek segíteni a rájuk bízott embereken és életeket mentettek.

A mintegy 350 oldalas kiadvány egyik felében tanulmányok, dokumentumok, például a harmadik zsidó törvény előkészítése, illetve katonák és civilek visszaemlékezései, például Nagybaczoni Nagy Vilmos egykori honvédelmi miniszteré vagy Zelk Zoltán költőé, illetve Zsolt Béla íróé található, a másik felében pedig a munkaszolgálatos századok Don-kanyarban elszenvedett emberveszteségeinek listája, csaknem ötezer dokumentált név olvasható az összesen több mint húszezerből.
A kötetet Rákos Imre és Verő Gábor szerkesztette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását