2024. május 11. - Ferenc

Kihallgatták a bombát birtokló személyt

A rendőrség kihallgatta annak a gépkocsinak a sofőrjét, akinek autójában három darab ötliteres ballont, több gyújtószerkezetet és csőbombákat találtak csütörtökön a Nyugati téren; a férfi lakásában házkutatást is tartottak - mondta az országos rendőrfőkap
2008. október 24. péntek 10:05 - Hírextra
A jármű sofőrjét már kihallgatták, ám egyelőre mindent tagad. A magyar férfi lakásában házkutatást is tartottak, ahol robbanószerkezetek előállításához szükséges felszereléseket és tervrajzokat is találtak - mondta Bencze József.

Jelenleg azt vizsgálják, hogy a férfit terrorcselekmény előkészülete közben érték-e - tette hozzá a főkapitány, akit az 1956-os forradalom 52. évfordulóján történtekről kérdezett a közszolgálati televízió.
Mint mondta, a távirányítású gyújtóbombák, ha felrobbannak, 20-30 méteres körzetben pusztíthattak volna, így akár a Nyugati téri felüljárót is megrongálhatta volna.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy három, időzítővel ellátott benzines gyújtóbombát találtak a rendőrök a felüljáró alatt egy személyautó csomagtartójában.

Tafferner Éva tájékoztatása szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján a BRFK akcióosztályának munkatársai vizsgáltak meg egy személyautót. A rendőrség késő este közleményben tudatta, hogy egy férfit, a gépkocsi vezetőjét, állították elő "visszaélés robbanóanyaggal vagy robbanószerrel bűncselekmény elkövetése miatt".

Az MTI tudósítója a helyszínen csütörtök este azt látta, hogy a felüljáró alatt egy sötét színű Peugeot személyautót vizsgáltak a rendőrök.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását