Tomcat és a zöldpárt


Aztán mintha Zeusz maga ellenezné a rendezvényt, a kezdés időbonjától csípős szél és némi szemerkélő eső támadt, ami nem fokozta az amúgy sem lelkes hangulatot. Háromtucatnyi szimpatizáns – kéttucat újságíróval és feleannyi rendőrrel – gyűlt össze az aprócska, kordonnal körbevett térre. A baloldal sehol. Hogy az időt kellemesen elüssék, Tomcat bejelenti, hogy a Zöldpárt színeiben indulni fog az elkövetkező – isten tudja mikori - választásokon, majd beszédbe elegyedik a rendfenntartókkal.




Meghúzzák

Bár ellenfél sehol, azért beállnak néhányan a kötél jobb oldalához – de ez a mozdulat is némi ösztönzésre szorul, ugyanis a szimpatizánsoknak nincs nagy kedve csak úgy húzogatni. Végül jelképesen rántanak a kötélen négy métert, hogy megmutassák, ők itt voltak, rajtuk nem múlik a béke és a közeledés. Az ezt követő beszédében Tomcat önkritikát javall mindkét oldalnak (egyben önmagának is), és szorgalmazza a rendbontások megállítását.

Már éppen oszolna fel az egész, amikor megjelenik három baloldali fiatal Gödöllőről, és neki állnának kötelet húzni. Pontosabban állnának, ha az egyik balos hölgy nem makacsolná magát, amikor már felállt a három jobbos. Ekkor megtörténik az, ami az egész jelképszerű eseményből jelképszerűen kiemelkedik. Vagyis hogy a jobboldal ad egy embert a baloldalnak (nem is akármilyet) hogy meg lehessen tartani a kötélhúzást. Minkét fél teljes erőbedobással küzd, de szidás helyett bíztatás hangzik fel a nézőkből, fogcsikorgatás helyett a sportolók boldogsága szalad végig a húzókon. A két oldal egy célért, együtt tesz valamit, és közben még jól is érzi magát. Bár csak hat emberről van szó, de ha mindez átterjedne hatmillióra, akkor valószínűleg egy sokkal jobb, boldogabb országban élnénk, és eme üzenet eljuttatásával a rendezvény el is érte a célját. Levezetőnek még két jobbos csoport is összeáll húzni, majd mindenki távozik



Távolodva

A félórás esemény helyszínéről a parlament felé távolodunk. Lehet hogy a rajtam lévő negyvenéves bőrkabát, lehet hogy a fotóskollégám szél miatt fejére húzott kapucnija miatt, de jó száz méter megtétele után két rendőrségi kisbusz áll le mellettünk, majd villámgyorsan nyolc kékruhás alak vesz körbe minket. Rögtön eszembe jut, hogy most élőben is bemutatót kapunk az új rendőrségi taktikából. Ellentmondás nem tűrően kérik a papírjainkat, és néznek át minden nálunk lévő holmit. Nem hatódnak meg sajtós mivoltunkon, vagy a felmutatott ORFK-s mellényen – ami nagyon jól is van így. Ám az kissé erős, hogy amikor véletlenül zsebre raktam a kezem, akkor vagy hárman szólnak meg (igen kemény hangnemben), hogy azonnal vegyem ki. Mintha ketten – akármi is lapulna a zsebünkben – nekiesnénk nyolc nálunk nagyobb rendőrnek. De legalább annyi előnye van, hogy ha mindenhol ekkora túlerővel és határozottsággal lépnek fel, akkor aligha lesz bármilyen rendbontás.