2024. május 7. - Gizella

Kettős magyar siker

Kettős magyar siker született a Bécs-Pozsony-Budapest futóverseny 3. szakaszának férfi küzdelmeiben: a Győr és Tata közötti 62 kilométeres etapon Zabari János diadalmaskodott Zahorán Ádám előtt.
2008. október 21. kedd 17:21 - Hírextra
Mindkét magyar versenyző rögtön maga mögött hagyta az összetettben vezető lengyel Jaroslaw Janickit. Az ultramaratoniban rövidnek számító etapon taktikusan osztották be erejüket. A tatai célba Zahorán közel egyperces, Zabari bő félperces előnnyel Janicki előtt futott be.

A korábbi évek győztesei közül az orosz Anatolij Kruglikov feladta a versenyt, Bogár János pedig combizom sérülésével továbbra is küszködik, és emiatt gyengébben szerepel.

A női egyéniben ezúttal papírforma eredmény született, a német Maria Bak simán nyert.
A férfi csapatversenyben a zsűri 15 perces büntetést rótt a Buda-Cash Békéscsaba futóira a kísérő kocsijuk szabálytalan közlekedése miatt. Így hiába értek a Dover, illetve a Vasas stafétája mögött egy perc hátránnyal harmadikként célba, mégis a negyedik helyről várják a folytatást. A Dover-VSG-Lőrinc továbbra is vezet.

A női csapatversenyben a Pedro Pékség együttese magabiztos, 3 perces győzelmet aratott a Vasas előtt. Összetettben a Vasas továbbra is vezet, előnye egy percre csökkent.

Eredmények, 3. szakasz (Győr-Tata, 62 km):
férfiak:
--------
egyéni:
1. Zabari János 4:37:31 ó
2. Zahorán Ádám 4:37:45
3. Jaroslaw Janicki (lengyel) 4:38:21

csapat:
1. Dower-WSG-Lőrinc 3:26:56 ó
2. Vasas-Humansoft 3:27:45
3. Buda-Cash Békéscsaba 3:28:15

nők:
----
egyéni:
1. Maria Bak (német) 5:31:01 ó
2. Jeremina Galina (orosz) 5:42:44
3. Jelena Sztyimutyina (orosz) 5:47:53

csapat:
1. Pedro Pékség 4:07:14 ó
2. Vasas-Humansoft 4:10:31
3. Héraklész Triatlon 4:11:45

További program:
szerda: Tata-Budakeszi 60 km
csütörtök: Budakeszi-Budapest 21 km
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását