2024. április 20. - Tivadar

A média a felelős Olaszliszka etnikai problémává tételéért

Az újkorcsoport nevű civil szervezet szerint a média a felelős azért, hogy az éppen két évvel ezelőtt történt olaszliszkai bűncselekményből etnikai probléma keletkezett, és ez alapot, alkalmat adott a kisebbségi társadalmi csoport elleni sztereotípiák erő
2008. október 15. szerda 12:35 - Hírextra
Kaderják Dániel, a szervezet elnöke "Gyorsjelentés Olaszliszkáról" címmel készített tanulmánya - amelyet szerda délelőtt ismertetett a budapesti Ombudsmani Hivatal épülete előtt - rámutat: a még 2006. október 15-én történt bűnesetet követő hetekben valamennyi médium romaügyként beszélt az esetről, a készített beszámolók elfogultak voltak, miközben az esemény hátterét nem tárták fel.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod megyei Olaszliszkán annak a kislánynak a hozzátartozói, ismerősei, akit a férfi gépkocsijával elsodort az út mellett. A gyerek a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett.

Az összegzés megjegyzi, a legnagyobb közfelháborodást kiváltó esetről a politikusok sem küzdötték le előítéleteiket.Az olaszliszkai bűneset médiareprezentációja adott alapot arra, hogy a jobboldali médiumok mintegy legitim módon a társadalmi közhangulatra reflektálva zászlajukra tűzték a "cigánybűnözés" kifejezését, és a konkrét bűneset során a létező összes sztereotípiát és általánosítást felvonultatták - olvasható az összegzésben.

Az újkorcsoport a jelentésben aláhúzza: az eset óta a romákat erőszakos, agresszív csoportként mutatják be, és hivatkozási alapul szolgáltatják egy esetleges, romák által elkövetett bűncselekmény során.

A szervezet a két évvel ezelőtti bűncselekményről készült "gyorsjelentését", amely a "lincselésként" emlegetett bűnesetet követő hetek médiaelemzését tartalmazza, át kívánta adni a kisebbségi ombudsmannak, de azt az Ombudsmani Hivatal munkatársa vette át. Kállai Ernő az MTI-nek úgy fogalmazott: nem világos számára, hogy a médiajelentést miért hozzá címezték, ugyanis már számtalanszor megfogalmazta az esetről alkotott véleményét, így a jelentést a politikusoknak illetve a média illetékeseinek kellett volna elsősorban címeznie a szervezetnek.

"Feltételezzük azonban, hogy az újonnan megalakult csoportot a jó szándék vezérli és nem csupán az önreklámozás eszközeként használják fel a két évvel ezelőtti tragikus eseményeket" - fogalmazott az ombudsman, megjegyezve, amennyiben valóban a téma fontossága iránti elköteleződés vezetné őket, akkor - ha arra méltóak - lehetőségük lett volna belépni civil partnereink közé, így azonban úgy tűnik, hogy csak önmagukra akarják felhívni a figyelmet akciójukkal.

Az újkorcsoport magukat fiatalok önszerveződő mozgalmaként aposztrofálják, akik pártpolitika mentesen, a rendszerváltás után felnövekvő emberek érdekeit képviselik. Elnökük Kaderják Dániel, az év első felében még az SZDSZ Új Generáció választmányi elnöke volt.

Az újonnan alakult szervezet céljaként fogalmazza meg, hogy társadalmi-politikai kérdéseket feszegető tudományos igényű tanulmányainkkal értelmiségi körökben is rendszeres vitákat váltson ki, ugyanakkor provokatív üzeneteikkel, gerilla-marketing akcióikkal mondanivalójukat szélesebb rétegekhez is szeretnék eljuttatni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását