2024. április 19. - Emma

Hóesés a Marson

Korábban már találtak arra utaló jeleket, hogy a vörös bolygón van csapadék.
2008. október 11. szombat 11:34 - Hírextra
Hóesést érzékelt a Marson az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Phoenix Mars-szondája - jelentették be kedden a programban részt vevő tudósok. A szonda víz korábbi jelenlétére utaló mészkövet is talált.

A hóesést a Phoenix egyik lézeres mérőeszköze észlelte a vörös bolygó északi sarkvidéke felett, nagyjából három kilométeres magasságban. Azt nem lehet biztosan tudni, hogy a csapadék elérte-e a bolygó felszínét. A szonda kalcium-karbonátot is talált a bolygó felszínén, amely arra utal, hogy valamikor víz folyt a Marson - közölte az arizonai egyetem egyik munkatársa.

A Mars északi sarkvidékén idén májusban leszállt szonda küldetését eredetileg csak három hónaposra tervezték, majd augusztus elején szeptember 30-ig hosszabbították "nagyon sikeresnek" jellemzett működését. A döntés indoklása szerint addig működtetik a szondát, amíg energiakészletei képesek meghajtani a Phoenixet.

A küldetéssel a tudósok azt szeretnék megtudni, hogy létezhet-e élet a Marsnak ezen a vidékén, vagyis előfordulhat-e a víz folyékony formában is, illetve vannak-e olyan anyagok, amelyek nélkülözhetetlenek az élet kialakulásához.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását