Olimpikonok és paralimpikonok állami kitüntetései
Sólyom László köztársasági elnök kitüntetéseket adott át a pekingi olimpián, illetve paralimpián sikeresen szerepelt sportolóknak és a felkészítésükben közreműködő szakembereknek a Parlament kupolacsarnokában, pénteken.
2008. október 10. péntek 16:03 - Hírextra
Az ünnepi eseményen az államfő mellett részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.
"A magyar olimpikonok és paralimpikonok eleget tettek annak, amit a pekingi játékok előtti esküjükben vállaltak: egységes csapatként, tisztán versenyezve a maximumot próbálták meg kihozni magukból, amiért minden magyar résztvevőnek köszönettel tartozunk" - mondta rövid köszöntőjében Sólyom László.
Ezt követte a kitüntetések átadása.
A díjazottak:
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat:
Petrov Iván, a pécsi ANK Úszóklubnak és Sors Tamásnak az edzője, továbbá Sors Tamás paraúszó
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozat:
Magyarovits Zoltán, a Kovács Ágnes Úszóiskola edzője
Magyar Köztársasági bronz érdemkereszt polgári tagozat:
Juhász Veronika kerekesszékes vívó, Papp Gábor paracselgáncsozó, Pass Ferenc, a Bajai Úszó Egyesület edzője
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat:
Mincza-Nébald Ildikó párbajtőröző, Mátéfalvy Csaba, a férfi vízilabda-válogatott edzője
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozat:
Dr. Tállay András, az Országos Sportegészségügyi Intézet sportsebésze, a pekingi egészségügyi csoport vezetője
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat:
Bódi Bernadett kézilabdázó, Borbás Rita kézilabdázó, Brávik Fruzsina vízilabdázó, Kisteleki Dóra vízilabdázó, Kovacsicz Mónika kézilabdázó, Németh Pál, a Dobó SE nyugalmazott mesteredzője, Primász Ágnes vízilabdázó, Szűcs Gabriella kézilabdázó
Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt polgári tagozat:
Beé István kajakos
A díjátadás után a Vadász-teremben állófogadáson vettek részt a kitüntetettek, melyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondott pohárköszöntőt.
Forrás: MTI