2024. április 19. - Emma

Csúcstechnológia a bűnözésben

A bankkártyákhoz kapcsolódó, illetve az internet felhasználásával elkövetett bűntettek megelőzéséről is véleményt cserélnek a szakemberek a "Csúcstechnológiai bűncselekmények" című kétnapos nemzetközi tanácskozáson, amely csütörtökön kezdődött meg Debrece
2008. október 9. csütörtök 19:17 - Hírextra
Sutka Sándor nyugalmazott rendőr dandártábornok, volt hajdú-bihari főkapitány, a konferenciát szervező Nemzetközi Rendőr Szövetség (International Police Association - IPA) debreceni elnökségi tagja a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: megyei nyomozók az Európai Bizottság TAIEX projektje keretében tavasszal részt vettek egy angliai tanulmányúton, amelyen a csúcstechnológiákhoz kapcsolódó bűncselekményekkel összefüggő rendőri munkát ismerhették meg.

Az ott szerzett ismeretek hasznosítása, továbbadása érdekében született meg a debreceni kurzus gondolata; a rendezvényre meghívtak angol előadókat is - tette hozzá.Fekete Csaba rendőr ezredes, hajdú-bihari főkapitány kiemelte: az internethez, a bankkártyákhoz, egyáltalán a csúcstechnológiákhoz kapcsolódó bűncselekmények növekedésével Magyarországon is szembe kell nézni.

Az országban először szervezett ilyen jellegű kurzus fő céljának nevezte, hogy a szakemberek megfelelő tapasztalatokat szerezzenek. Mivel az internethez kapcsolódó bűncselekmények elsődleges célpontjai a bankok és azok ügyfelei, a kurzuson a rendőrök és a vagyonőrök mellett pénzintézeti bankbiztonsági szakemberek is részt vesznek - mondta.

Gazdag Tibor rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda csúcstechnológiai osztályának vezetője rámutatott arra, hogy számítástechnikai eszközökkel sokféle bűncselekményt el lehet követni. Megemlítette, hogy a behatolást sokszor észre sem veszik vagy egyszerű hibának tekintik a felhasználók, s emiatt nem tesznek bejelentést.

A kurzus egyik külföldi előadója a veszély nagyságáról az MTI érdeklődésére elmondta: amíg 2004-ben a számítógépes csalók 12 millió font kárt okoztak az Egyesült Királyságban, addig ez az összeg az idei év első felében már meghaladta a 300 millió fontot. "Ez olyan növekedés, amivel valamit kezdeni kell" - fűzte hozzá.

Tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában több módon küzdenek a csalók ellen, az egyik hatékony módszer a chipek bevezetése volt a bankkártyákon. Azóta gyakorlatilag megszűntek azok a bűncselekmények, amelyeket hamis kártyákkal követtek el, áthelyeződtek olyan térségekbe, ahol nincs chip a kártyákban - mondta a brit rendőr, példaként említve Kelet-Európát, Ausztráliát és a Távol-Keletet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását