2024. május 11. - Ferenc

Az agy maga is tehet a depresszió ellen

Az agy természetes antidepresszánsokat termelhet megfelelő jelek hatására. Ez arra utal, hogy a meditáció és más öngyógyító módszerek valóban működnek - közölték amerikai kutatók a Neuron című szakfolyóirat legfrissebb számában.
2008. október 9. csütörtök 19:10 - Hírextra
A kísérleti egereket addig kényszerítette úszásra Eric Kandel kutatócsoportja a New York-i Columbia Egyetemen, amíg azok feladták és már csak lebegtek a vízben a fulladást várva. Még ezen a ponton, a tanult tehetetlenség állapotában is fel tudták azonban ébreszteni az egerek élni akarását azáltal, hogy olyan hangot játszottak le nekik, amelyhez előzetesen a biztonság érzetét kötötték. Ezt a viselkedést antidepresszánsok adagolásával lehet még elérni a tesztállatoknál.
A kísérlet arra utal, hogy ilyen öngyógyításra alkalmas készségek az emberekkel is megtaníthatók. Kandel szerint működik a "képzeld magad kedvenc helyedre és lazíts" - módszer.

A tanulmányban a klasszikus kondicionálással tréningelték az egereket. Megtanították őket arra, hogy félelem keletkezzen bennük egy semleges hang lejátszásakor, mert korábban ezt a hangot akkor hallhatták, amikor mancsaikat sokkolták. Később a kutatók megfordították a kísérletet és akkor játszották le az egereknek a hangot, ha nyugalomban voltak, amikor éppen nem sokkolták őket. "Megtanulták, hogy csak akkor vannak biztonságban, amikor szól a hang" - mondta Kandel. További kísérletekkel azt is megmutatta Kandel csoportja, hogy a hang és egy antidepresszáns együttes alkalmazása erősítette egymás hatását.

Az egerek agyának képalkotó berendezéssel való vizsgálatakor azt tapasztalták a kutatók, hogy más agyi útvonalakat aktivál a gyógyszer és másokat a biztonságot jelző hang. Míg a gyógyszer a szerotonin, addig a nyugalmat hozó hang a dopamin nevű agyi jelátvivő molekula termelődésére hatott.

A kondicionálásnál egy másik vegyületből, a BDNF jelzésű faktorból is több keletkezett. Ez az anyag az agysejtek növekedését segíti elő. A tanult biztonság a szerotonin szintjét nem befolyásolta az agyban.

A biztonságot jelző hanggal kondicionált egerek agyában több idegsejt is keletkezett a hippokampusz úgynevezett fogazott tekervényében, amely terület a tanulással és a depresszióval hozható összefüggésbe. Amikor a kutatók besugárzással akadályozták ezen sejtek születését, a tanult biztonság és az antidepresszánsok hatása is eltompult.

Kandel szerint a gyógyszerek a pszichoterápiához hasonlóan az agysejtek keletkezését támogatják. Mindez azt mutatja, mennyire hatásosak lehetnek a depresszió gyógyításában az új gyógyszereken kívül a pszichoterápia, a meditáció és más stresszcsökkentő eszközök is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását