2024. május 6. - Ivett, Frida

Egy hetet csúszik a filmszemle kezdési időpontja

Az eredetileg tervezettnél egy héttel később, október 15-én kezdődik a Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál Szolnokon; az időpontot egy pécsi filmes rendezvény miatt módosították - közölte a fesztivál igazgatója kedden az MTI-vel.
2008. október 7. kedd 17:16 - Hírextra
A szolnoki képzőművészeti filmfesztivált a tervek szerint október 8 és 12. között rendezték volna meg, de ezen a héten tartják Pécsett a 4. Moveast Nemzetközi Filmfesztivált is - magyarázta a döntést Demeter István.

A fesztiváligazgató tájékoztatása szerint a szolnoki szemlére 21 országból több mint 110 alkotást neveztek.A szervezők olyan, 2006. január 1-je után készült műveket vártak, amelyek képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására, értelmezésére vállalkoztak, illetve egy vagy több képzőművész, művészeti csoport életéről vagy annak egyes szakaszairól készültek. Nevezni lehetett a képzőművészet egyes irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit feltáró alkotásokkal, és a képzőművészet valamely eszközének felhasználásával született művekkel is.

Az előzetes válogatás után 14 ország 58 filmje verseng majd a díjakért, de információs vetítéseken az összes beküldött művet láthatják az érdeklődők. A filmek többsége európai országokból érkezett, de vetítenek indiai, japán, kanadai, kínai alkotásokat is.

Demeter István kitért arra, hogy a filmes mustrához több társrendezvény is kapcsolódik, így az "Articum" Szolnoki Festészeti-Grafikai Biennálé, a 40 éves Gyulai Művésztelep kiállítása, Sulyok Gabriella és Ágotha Margit Munkácsy-díjas grafikusművészek tárlata.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását