2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vendégségben Budapesten

Tizedik évfordulóját ünnepli hétfőn a Vendégségben Budapesten című, a határon túli magyar társulatoknak a fővárosban bemutatkozási lehetőséget nyújtó színházi sorozat. Az ünnepi, őszi idényre a szervezők négy külhoni régióból hívtak meg előadásokat.
2008. október 3. péntek 19:15 - Hírextra
A rendezvénysorozatot rendező Égtájak Programiroda tájékoztatása szerint a tizedik születésnap egybeesik a Kultúrák közti párbeszéd európai évével, ennek jegyében bemutatják a határon túli magyar színházi műhelyek eltérő tradícióit is.

Az őszi idényt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház nyitja meg: a társulat a Sárkány Sándor által rendezett, nemrég színre került Doktor Zsivágó című előadását mutatja hétfőn a Thália Színházban. A kárpátaljai teátrum másnap a nagy sikerrel játszott Sólyompecsenye felújított változatával, a Dekameron című produkcióval vendégszerepel a Tháliában.

Alapításának hatvanadik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a jubileum alkalmából a teátrum igazgatója, Bocsárdi László felújította a társulat névadójának Énekes madár című színművéből készült, nagy sikerű A csoda rendezését, amelyet a budapestiek november 19-én a Bárka Színházban láthatnak. Másnap a Tháliában a legfrissebb sepsiszentgyörgyi premierrel lép fel az erdélyi társulat: a Sirályt a Csehov-szakértőként számon tartott író-dramaturg-rendező, az erdélyi származású Kiss Csaba állította színpadra.

December első napján a csupa nő által előadott Anyám azt mondta, hogy ne! című angol ősbemutatóval vendégszerepel Budapesten a Komáromi Jókai Színház; Charlotte Keatley darabját az új révkomáromi művészeti vezető, a Budapesten élő, román származású, de Londonban diplomázott Lévay Adina rendezte. Ugyancsak a Tháliában viszi színre a társulat Gárdonyi Géza Bezerédi Zoltán által rendezett színművét, A bort december 2-án.

A Égtájak Programiroda közlése szerint a Szabadkai Népszínház szinte teljes évad-keresztmetszetet nyújt az elmúlt időszak legfigyelemreméltóbb produkcióiból december 3. és 5. között. Telihay Péter állította színpadra a vajdasági teátrum Shakespeare-adaptációját Vízkereszt vagy bánom is én címmel. A szabadkai teátrum legfrissebb produkcióját is elhozza Budapestre: Peter Schaffer Equusát a szabadkai Hernyák György rendezte, koreográfusa Döbrei Dénes Franciaországból, a színpadkép tervezője Gadus Erika Szlovákiából, míg a zeneszerző a Szerbiában élő Verebes Ernő.

A két, Thália színházbeli bemutató után a Nemzeti Színház ad otthont december 5-én Kovács Frigyes Színikritikusok díjával jutalmazott rendezésének, a Szomorú vasárnapnak.

Mint arra a közlemény kitért, a Vendégségben Budapesten a tervek szerint idén már nemcsak a magyar nyelvű, de a magyar nemzetiségű alkotók által készített színpadi alkotások bemutatására is lehetőséget biztosított volna. Noha az elképzelés 2008-ban még nem valósulhat meg, a szervezők, ígéretünk szerint egy másfajta meglepetéssel igyekeznek kárpótolni a közönséget.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását