2024. május 10. - Ármin, Pálma

Szüreti Napok Zemplénben

A Zemplén megyei Tokaj a borvidék legrangosabb eseményére készül, amely nem más, mint a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok; a rendezvényt idén október 3. és 5. között rendezik meg.
2008. október 1. szerda 20:25 - Hírextra
A helyi Tourinform iroda tájékoztatása szerint a több mint 80 éves hagyománnyal rendelkező szüreti fesztivál ebben az évben is számos különleges boros programot kínál a résztvevőknek.

A hagyományos szüreti felvonulásra szombaton délután kerül sor, ahol a Tokaji Borvidék 27 települése is bemutatkozik. E program zárásaként adják össze a polgármesterek a 2009. évi Polgármesterek Borához a 27 település szőlőjét, a belőle készült nedűt majd a jövő évi Tokaji Borok Fesztiválján kóstolhatnak meg az érdeklődők.

A színes eseményen természetesen a szőlő és a bor a főszereplő, de zenei és kirándulóprogramok is várják a látogatókat.

A Tourinform Tokaj honlapján pedig már elérhető a 2008-as Tokaj-hegyaljai Szürethez csatlakozó szolgáltatók listája. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel ebben az évben még több pince, még több étterem várja a vendégeket a szüretidényben, amelyet a programgazdák szüreti rendezvényekkel, fesztiválokkal, felvonulásokkal, a szálláshelyek pedig szüretelő programokkal is kiegészítenek.
A Tokaj-hegyaljai Szüret ebben az évben is a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokkal kezdődik, 2008. október 3-án és november 16-ig tart.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását