2024. április 20. - Tivadar

TASZ-vélemény

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet szerint alkotmányellenes az igazságügyi tárca által készített legújabb törvényjavaslat, amely a gyűlöletbeszédet és az egyes társadalmi csoportokat sértő magatartást polgári jogi eszközökkel kívánja
2008. szeptember 29. hétfő 12:23 - Hírextra
A jogvédő szervezet a közleményben emlékeztetett arra: az Alkotmánybíróság tavasszal a gyűlöletbeszédről szóló, az Országgyűlés által elfogadott büntető törvénykönyvi és polgári törvénykönyvi törvénymódosításokat megsemmisítette.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) újabb, a kormány által szeptember 12-én benyújtott, a korábbihoz hasonló tárgyú törvényjavaslatával kapcsolatban azt írták: a TASZ nem ért egyet sem annak tartalmával, sem azzal a módszerrel, ahogy a törvényjavaslatot a kormány benyújtotta a jogalkotó elé.

A szervezet szerint "alapvetően hibás az a koncepció, amely egy-egy kifogásolt, valamilyen csoportot sértő magatartás esetén automatikusan megnyitná a jogvédelem lehetőségét a csoporthoz tartozó egyének számára – függetlenül attól, hogy a jogvédelmet kereső személynek volt-e esélye a kifogásolt magatartás szenvedő alanyává válnia, vagy sem".

Felhívták a figyelmet arra, hogy a nagy nyilvánosság rendkívül tág kategória, ezért differenciáltan - a közönségre gyakorolt hatás, az elkövetés helye, a média típusa szerint - tartja korlátozhatónak a véleménynyilvánítás jogát és megállapíthatónak a jogsértést.

Kifogásolják azt is, hogy a csoportot megsérteni kívánó magatartás pusztán annak célja, és nem a valós - esetleg be sem következő – jogsérelem alapján adhatna okot jogérvényesítésre a megtámadott csoport bármely tagja számára.

Mindezek a megoldások a "parlament általi elfogadásuk esetén még annak fényében is a véleménynyilvánítási jog szükségtelen és aránytalan korlátozását jelentenék, hogy a törvényjavaslat szerint kártérítési igénnyel a megsértett csoport tagja nem élhetne".

A szervezet a törvényjavaslat benyújtásának módját is kifogásolta: álláspontjuk szerint az előterjesztő IRM és a kormány egyáltalán nem vette figyelembe sem az elektronikus információszabadságról szóló jogszabályt, sem a hatályos jogalkotási törvényt, így a törvényjavaslat előkészítése során nem készült hatástanulmány, és szakmai-társadalmi vitára sem kerülhetett sor.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását