2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Duna TV: nyereséges az első félév

Nyereséggel zárta az idei év első felét a Duna Televízió, amelyek azonban nincs elegendő forrása arra, hogy saját erőből vezesse be a digitális technológiát - hangzott el a kisebbik köztévé hétfői sajtótájékoztatóján.
2008. szeptember 29. hétfő 13:47 - Hírextra
Az első hat hónapot 134 millió forintos nyereséggel zárták, de ez "az év végére nagy valószínűséggel el fog apadni" - mondta Szekeres László gazdasági alelnök, aki szerint a nagy kérdés az, hogy milyen felfogásban közelíti meg a közmédiumok finanszírozását a jövő évi állami költségvetés.

Mint mondta, arra lehet számítani, hogy "egyensúlyközeli állapotban" zárja 2008-at a társaság, amelynek üzleti terve 270 milliós mínusszal kalkulált; hozzátette, "utolsó tartalékunkat is elővettük".
Szekeres László megjegyezte: miközben két kereskedelmi csatorna - az ATV és a HírTV digitális átállását is közpénzből támogatja a médiahatóság, a Duna TV erre az igen költséges célra nem kapott külön forrásokat, miközben az, hogy költségvetési juttatásukat az utóbbi két évben nem szorozták fel az infláció arányában, mintegy 2-2,5 milliárdos kiesést jelent.

"Nincsenek tartalékaink, de aki túlélni akar, annak addig kell ásni a homokban, amíg egy kis nedvességet nem talál" - mondta Cselényi László múlt pénteken 2013-ig újraválasztott tévéelnök, aki a konkrétumokról annyit mondott: a társaságnak nem lesznek megélhetési nehézségei, ha a döntéshozók felismerik a Duna Televízió fontosságát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását