2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kiállítás a dél-oszétiai konfliktusról

Dél-Oszétia - 2008 augusztusa címmel nyílt kiállítás az ITAR-TASZSZ fotóiból Oroszország budapesti nagykövetségének dísztermében szerdán.
2008. szeptember 24. szerda 21:40 - Hírextra
A 39 fotó közül sok már az augusztusi konfliktus napjaiban bejárta a világsajtót; az orosz hírügynökség fotóriporterei a Chinvali ellen intézett grúz támadást örökítették meg.

Oroszország budapesti nagykövete megnyitójában azt mondta, hogy a képek megmutatják, mi volt a konfliktus kiindulópontja, miért kellett Oroszországnak "védelmet" nyújtania Dél-Oszétia, illetve Abházia népének.

Oroszország "annak érdekében ismerte el a két új államot, hogy ilyesmi ne ismétlődhessen meg", és ezért kötött velük olyan szerződéseket, amelyek értelmében, ha az szükséges, katonai segítséget is tud nyújtani - mondta Igor Szvavolszkij.

A nagykövet - utalva arra, hogy olvasta az országgyűlési jegyzőkönyveket - kifejtette: lehet vita a konfliktus politikai, gazdasági vagy geopolitikai vonatkozásairól, de arról nem, hogy az orosz vezetés számára a legfontosabb az emberek életének megvédése, a két nemzetet fenyegető veszély elhárítása volt. Oroszország népe és a Kaukázus népei nem bocsátották volna meg, ha Moszkva nem védi meg az oszéteket és abházokat - mondta.

Megjegyezte azt is, hogy nem lenne helyes általában "a grúzokat" felelőssé tenni a történtekért, hiszen a konfliktus következtében sok grúz is menekülésre kényszerült. Hangsúlyozta: az orosz politikusok szemében Miheil Szaakasvili elnök nem testesíti meg a grúz népet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását