2024. március 29. - Auguszta

Lemondott a polgármester

Szárligeten a személyét ért támadások, az elégtelen önkormányzati finanszírozás és egészségi okok miatt lemondott posztjáról és nyugdíjba ment a polgármester. Ezt maga az érintett mondta pénteken az MTI-nek.
2008. szeptember 19. péntek 14:42 - Hírextra
Andráska Gyula, a Komárom-Esztergom megyei település távozó polgármestere közölte: a falu csatornázása miatt névtelen feljelentés nyomán az APEH és az Állami Számvevőszék vizsgálatot folytatott az önkormányzat ellen, valamit a testület is megrendelt egy könyvvizsgálói véleményt. A szakértők nem találtak szabálytalanságokat, az egyik véleményben mintaszerűnek nevezték a falu gazdálkodását.

A 2300 fős települést 11 évig irányító független polgármester elmondta, hogy az elmúlt négy évben nominálértékben egyre kevesebbet kapott a község a központi költségvetésből. Ez is szerepelt a lemondás indokai között, annak ellenére, hogy a település nincs rossz anyagi helyzetben, a képviselő-testület elé került zárójelentésben 25 millió forintos többlet szerepel - tette hozzá Andráska Gyula.

A település jegyzőjének tájékoztatása szerint december 7-én tartanak időközi választást Szárligeten.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását