2024. május 6. - Ivett, Frida

Szaporodó vörös kányák

A vörös kánya skóciai állománya kétszáz éve nem volt ekkora. Jelenleg 122 költőpárt tartanak számon, míg az Egyesült Királyságban összesen ezerkétszázat. A siker a BBC szerint az Aberdeen melletti visszatelepítési programnak köszönhető, valamint annak, ho
2008. szeptember 17. szerda 10:51 - Hírextra
A vörös kánya egykor egész Nagy-Britanniában elterjedt volt, míg a viktoriánus időkben el nem kezdték széleskörűen irtani. Csupán néhány pár élte túl a mészárlást, Walesben. A visszatelepítés után az állomány az 1980-as évek végén kezdett el gyarapodni, aminek eredményeképpen mára az Egyesült Királyságban honos a világ állományának egy ötöde.

A sikersztori Duncan Orr-Ewing, a skóciai Királyi Madárvédelmi Társaság fajvédelmi és területkezelési részlegének vezetője szerint a velük együttműködő földtulajdonosok, erdészek és gazdálkodók közös érdeme. Andy Douse, a Skót Természeti Örökség nyugalmazott ornitológusa hangsúlyozza: "Szenzációs, mennyire jó év volt ez a vörös kányáknak, főleg, ha az elmúlt évek lassú gyarapodását nézzük."

A vörös kánya szinte kizárólag Európában (Magyarországon is) honos, és számos országban rosszul áll a szénája: főbb költőhelyein, Németországban, Franciaországban és Spanyolországban csökken az állománya. A fajt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) "veszélyeztetettséghez közeli" kategóriába sorolta be az állomány visszaesése miatt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását