2024. május 8. - Mihály

Napirend előtt

A Fidesz szerint a kormányzati munkában idén még nem történt semmi érdemleges - mondta Navracsics Tibor (Fidesz) hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
2008. szeptember 15. hétfő 16:48 - Hírextra
Nem arról van szó, hogy nincsenek gondok, hanem arról, a kormány nem tudja kezelni a problémákat - közölte a fideszes frakcióvezető, aki szerint ezért előre hozott választásokra, új politikára, új kormányra van szükség.

Navracsics Tibor szerint januárban és februárban azért nem volt érdemi kormányzati döntés, mert a kormány félt attól, hogy elront valamit a népszavazás előtt. Március gyorsan eltelt azzal, hogy azt mondták, nem fogják pótolni a vizit- és a kórházi napidíjat - fűzte hozzá.

Az ellenzéki képviselő szerint áprilisban azért nem volt kormányzati intézkedés, mert "mindenki a körmét rágta, hogy szakad a koalíció, vagy nem szakad", míg májusban egy ütőképes kabinet létrehozásán gondolkoztak a szocialisták. Navracsics Tibor szerint a június a dobogókői konzultációval, a július és augusztus az évi rendes szabadsággal telt, augusztus 27-én pedig megjelent a miniszterelnök esszéje.

A frakcióvezető az ország gondjai között említette, hogy míg Lengyelországban 5,4 százalékos, Csehországban pedig 4,7 százalékos lesz a gazdasági növekedés, addig Magyarországon, "a pannon puma országában" csak 2 százalékos lesz. Mint mondta, a költségvetési hiány Magyarországon 4 százalék körül várható idén, Lengyelországban ez az adat 1,9 százalék, Csehországban 1,8 százalék.

A pártját érintő megfigyelési botrányról szólva Dávid Ibolya (MDF) azt mondta: Magyarországon nagyobb a politikai válság, mint hitte. Hozzátette: a MDF-et az elmúlt években többször akarták bedarálni, de ez volt a legnemtelenebb kísérlet. "Mikor lakik végre jól a kisgömböc?" - tette fel a kérdést.

"Olyanokat hallhattunk egy telefonbeszélgetésben egy biztonsági cég vezetőjétől, hogy állítólag Orbán Viktor egy stratégiai főtanácsadója, volt kormányának kancelláriaminisztere nem átallja megfigyeltetni a Magyar Demokrata Fórum elnökét" - fogalmazott Dávid Ibolya. Mint mondta, "egy önmagát demokratikusnak nevező pártként pozícionálja magát egy olyan parlamenti párt (...), amelyik valószínűleg toronymagasan fogja megnyerni a következő választást".

Az MDF elnöke szerint a politika és a gazdaság között olyan homályos szféra van, ami mérgezi a tisztességes piaci és politikai környezetet. Dávid Ibolya arra kért minden jó érzésű demokratát, álljon az MDF mellé, és emelje fel szavát a politikai alvilág ellen.

Nagy Kálmán (KDNP) a Heves megyei kórház sorsa kapcsán azt mondta, a kormányzat nem mondott le az egészségügy kiárusításáról. Úgy vélte, a vásárló képtelen a Heves megyei volt egyetemi oktatókórház működtetésére, mivel egy gazdasági társaság nem tudja fenntartani azokat a szakmai műhelyeket, amelyek biztosítják a betegek korszerű ellátást. Megjegyezte: a Heves megyei bíróság a Hospinvest pályázatát érvénytelennek minősítette, mert nem felelt meg a feltételeknek.
A KDNP-s politikus szerint az Egészségügyi Minisztérium folytatja Molnár Lajos és Horváth Ágnes politikáját, "amelyet a magyar társadalom 80 százalékos többséggel szavazott le".

Székely Tamás egészségügyi miniszter hangsúlyozta: nem a kórházat adják el, hanem annak a működtetési jogát. Utalt arra, hogy ma Magyarországon 42 olyan egészségügyi intézmény működik vállalkozási formában, amely aktív fekvő- és járóbeteg-szakellátást nyújt. Hozzátette: ezek között vannak súlyponti kórházak is, és működésükkel kapcsolatban nem vetődött fel érdemi panasz.
Az, hogy milyen formában működik egy kórház, a betegellátás színvonalát nem feltétlenül veszélyezteti - mondta Székely Tamás, aki szerint meg kell próbálni a politikát távol tartani a szakmától.

Fodor Gábor (SZDSZ) szerint Magyarországon a legnagyobb probléma, hogy "képtelenek vagyunk átlépni frontvonalakat", és olyan ellenségeskedés alakult ki, ami nem fenntartható. Ez öli meg azokat a lehetőségeket, amelyek az ország előtt állnak - vélekedett.

A szabad demokrata képviselő szerint változásra van szükség a kormány- és az ellenzék oldalán is. Mint mondta, kormányoldalon a cselekvési programmal kapcsolatban van szükség változásra, és a kiadási oldallal kell foglalkozni. Fodor Gábor úgy látja, beszélni kell arról is, hogyan kell helyreállítani a közbizalmat, mert ez nincs meg a kisebbségi kormánnyal szemben.

Megjegyezte: az ellenzéki oldalon is változásra van szükség és felelőtlenség ma a parlament feloszlatását kezdeményezni, amikor nincs az országnak elfogadott adótörvénye és költségvetése.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását