2022. szeptember 28. - Vencel

Október 15-én nyílik az idei frankfurti könyvvásár

Több mint 100 országból, köztük Magyarországról mintegy 7000 kiállítót várnak az idei frankfurti nemzetközi könyvvására, amely október 15-én nyitja meg kapuit a Majna-parti városban. A világ legtekintélyesebb könyves seregszemléjére - amely idén ünnepli
2008. szeptember 11. csütörtök 12:52 - Hírextra
Az október 19-ig tartó könyvvásár díszvendége idén Törökország, s ez magyarázza, hogy a vásáron a legnagyobb számban török írók, illetve költők lesznek jelen, a szervezők szerint Orhan Pamukkal együtt kereken 250-en.

A vásár középpontjában a szerzők és legújabb könyveik hagyományos bemutatkozása mellett a könyvvilág digitalizálása áll. Jürgen Boos igazgató ezzel kapcsolatban egy csütörtöki nyilatkozatban utalt arra, hogy szerte a világon folytatódik az "elektronikus könyvek" térhódítása, ami eddig elsősorban az angolszász országokra volt jellemző. Több tekintélyes cég, köztük a Sony és az Amazon az idei vásáron kívánja bemutatni legújabb digitáliskönyv-olvasóit.

A szervezők közlése szerint idén nemcsak a kiállításra kerülő kötetek száma növekszik, hanem a vásár alapterülete is, amely kereken 172 ezer négyzetméterre rúg. A legnagyobb kiállítók között van a házigazda Németország mellett Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, valamint a díszvendég Törökország, továbbá Európa keleti feléből Oroszország, Bulgária, Litvánia és Ukrajna.

A már említett Nobel-díjasok mellett számos további hírességet várnak Frankfurtba, köztük sajtóinformációk szerint a többi között a brazil Paolo Coelhot, a német Peter Ha:rtlinget és Sven Regenert vagy az orosz Polina Daskovát. Továbbá legalább két államfőt, így Horst Köhler német és Abdullah Gül török elnököt.

A frankfurti könyvvásár utolsó napján adják át - immár hagyományosan - a német könyvszakma békedíját. A német alkotmányozás bölcsőjének számító Paulskirchében rendezendő "békeünnepség" idei kitüntetettje az előzetes értesülések szerint Anselm Kiefer német születésű, de Franciaországban élő és alkotó festő, illetve szobrász lesz. Személyében először kapja képzőművész az 1950-ben alapított díjat.

A rendkívül tekintélyes békedíjnak eddig két magyar kitüntetettje is volt, mégpedig 1991-ben Konrád György, 2004-ben pedig Esterházy Péter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását