2024. május 7. - Gizella

A kongresszussal az MSZP a párt egységes kiállását demonstrálja

A Népszabadság információi szerint az MSZP a kongresszus megtartásával a párt egységes kiállását demonstrálta a liberálisok felé, az időpont lebegtetése viszont üzenet Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnöknek.
2008. szeptember 11. csütörtök 06:45 - Hírextra
Azzal, hogy nem fogadtuk el automatikusan a zárt mandátumú kongresszus tervét, a tudomására hoztuk, hogy nélkülünk nem megy. Azzal pedig, hogy végül egységesen összezártunk mögötte, egyértelműsítettük: mindennek ellenére közös az irány - fogalmazott a lap egyik forrása, hozzátéve: abban is egységes a pártvezetés, hogy mindez csak rövid távú megoldás.

A napilap csütörtöki számában megjelent írás forrásai szerint a kedd este tartott zártkörű elnökségi egyeztetés első szakaszában inkább érzelmi alapú volt a vita, kinyíltak ki nem beszélt konfliktusok. Míg a kormányfővel szemben elsősorban a "túlzott önállóság" és a "csapatszellem hiánya", az elnökséggel, illetve egyes tagjaival szemben a "háttéralkukra való túlzott hajlandóság" szemrehányása fogalmazódott meg.

Ezt követően a hangvétel megváltozott: elsősorban a következő időszak lehetséges forgatókönyveit vették számba. Így alakult ki végül az az álláspont, hogy támogatják a kormányfő javaslatát, de annak időpontját csak később akarják kijelölni - valamikor szeptember 27. és október 11. között. Ezzel meg kívánják várni az SZDSZ-szel való egyeztetések eredményét - ismerteti a napilap.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását