2024. március 29. - Auguszta

Streetball 16-odszor

Szombaton kerül sor a városligeti Műjégpályán az adidas Streetball challenge utcai kosárlabda versenysorozat 16. idényének zárórendezvényére, amelyen pekingi olimpikonok is részt vesznek.
2008. szeptember 9. kedd 12:50 - Hírextra
Az idén hét állomásból álló versengés a budapesti fináléval együtt várhatóan 1020 csapatot érint, a nézők száma pedig meghaladja a 30 ezer főt.

A Streetball 2008 sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Peking Klub jóvoltából a VIP-alakulatokban pályára lép majd az ötkarikás szereplők közül Cseh László, Knapek Edina, Mohamed Aida és Gyurta Dániel is.

Császári Attila, a névszponzor adidas marketingigazgatója kiemelte, hogy az elmúlt 16 évben mintegy 12 ezer csapat pattogtatott a fővárosi és vidéki helyszíneken, és összesen legalább 400 ezer néző választotta hétvégi programnak az utcai kosárlabdát.

"Idén Debrecen és Körmend jubilált, ugyanis mindkét város 15. alkalommal adott otthont a fesztiválnak. A streetball elismertségét jelzi, hogy a 2012-es londoni olimpián bemutató jelleggel, már önálló sportágként szerepel, és a távolabbi jövőben a strandröplabdához hasonlóan a hivatalos programba is bekerülhet" - jelentette ki Kucsera József főszervező, hozzátéve: az esélyegyenlőség jegyében eljönnek a Magyar Speciális Olimpia Mozgalom értelmi fogyatékkal élő sportolói is, a kerekesszékesek azonban ezúttal nem lesznek jelen, mivel legtöbbjük a jelenleg zajló paralimpián tartózkodik Pekingben.

A vállalkozó kedvűek közelebbi információkat a www.streetballnet.hu internetes oldalról szerezhetnek, a szombaton 9 órakor kezdődő fesztiválra szerda éjfélig lehet még jelentkezni, a nevezési díj 10 000 Ft/csapat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását