2024. május 10. - Ármin, Pálma

A szakértői kormány burkolt üzenet

A szakértői kormány létrehozásának szándéka burkolt üzenete annak, hogy "mással akarjuk ezt csinálni" - mondta Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn, annak kapcsán, hogy Fodor Gábor SZDSZ-elnök közölte:
2008. szeptember 8. hétfő 08:15 - Hírextra
"Az igazi kérdés, az, hogy az ország előtt lévő kihívásokra van egy megfelelő válaszunk" - fogalmazott a szocialista politikus a kormányfő által vázolt programra utalva.

Mint mondta, egy szakértői kormánynak is többséget kell szereznie a parlamentben. "Beszéljük meg a programot. Amíg nem jutunk ezen túl, addig nem tudjuk megmondani, hogy a szakértői kormány mihez kapna többséget" - hívta fel a figyelmet.

Gyurcsány Ferenc letett egy dolgozatot az asztalra, amelyben "benne vannak az irányok (...), van miről beszélni" - hangsúlyozta Mandur László.

Mint mondta, ha beszélnek erről a programról, akkor "kijöhet egy olyan pont, aminek az eredményeképpen azt lehet mondani, hogy szakértői kormány", vagy másképp oldják meg, például külső támogatással.

Állapodjunk meg arról, hogy mihez lehet többséget szerezni a parlamentben - tette hozzá Mandur László.

"Számtanba nem mennék bele" mondta arra a kérdésre, hogy a költségvetést keresztül tudja-e vinni a kormány az Országgyűlésen, ha az SZDSZ-szel nem tudnak megegyezni. Sok "ha" van ebben a kérdésben - fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy számítanak-e "kiszavazó" képviselőkre, Mandur László úgy válaszolt: "nem biztos (...), lehet, hogy tényleg meg lehet egyezni", erre több hónap van még.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását