2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Táplálkozási olimpia

A gyermekkori elhízás megelőzése érdekében idén az olimpiai játékok szellemében hirdetett általános iskoláknak pályázatot a Nestlé Hungária Kft. a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével közös programja, a Nutrikid keretében.
2008. szeptember 2. kedd 14:33 - Hírextra
A 2008/2009-es tanévben szeptembertől januárig tartó pályázaton a Nutrikid programot oktató iskolák indulhatnak. A jelentkező 10-12 éves tanulóknak öt hónapon keresztül a táplálkozási ismeretek egy-egy témakörével kapcsolatos feladatot kell megoldaniuk. Szeptemberben a folyadékoké a főszerep, október a gabonafélék és cereáliák hava, novemberben a zöldségek és gyümölcsök kerülnek terítékre, decemberben a fehérjéken a sor, végül januárban az édességek zárják az ötkarikás életmódjátékot.

A résztvevő csapatok a pályázaton havonta százezer forintot nyerhetnek, amelyet osztálykirándulásra, sport- vagy tanszerekre fordíthatnak. Az utolsó januári fordulót követően szakmai zsűri választja majd ki a pályázat nyertesét, a Nutrikid Olimpiai-bajnok Iskolát, amely a megtisztelő cím mellett 300 ezer forintos díjat kap.

A 10-12 éves korosztálynak kidolgozott, ingyenes Nutrikid programot 2003-ban indította el a Nestlé Hungária Kft. a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közreműködésével, amelyhez bármely általános iskola csatlakozhat. A termékreklámoktól mentes programcsomag egy gyerekeknek szóló, játékos elemekben gazdag munkafüzetet, egy rajzfilmes videokazettát és a pedagógusok munkáját segítő tanári kézikönyvet tartalmaz.

Az általános iskolák számára összeállított ismeretterjesztő anyag és pályázat mellett a Nutrikid program egész évben elérhető a www.nutrikid.hu honlapon is.

Az Európai Parlament Környezeti, Népegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának májusi jelentése szerint Európában majdnem 22 millió túlsúlyos gyermek él, és további 1,3 millióval növekedhet a számuk 2010-re.

A magyarországi felmérések is ezt a tendenciát támasztják alá. Az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet a Nestlé Hungária Kft. támogatásával 2006-ban végzett kutatása során megállapította, hogy az általános iskolás fiúk mintegy 18 százaléka túlsúlyos, 7 százaléka elhízott, míg a lányoknál a túlsúlyosak aránya megközelítően 20 százalék, az elhízottaké meghaladja a 6 százalékot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását