Belföld

Hangos üzempróba Paks körzetében – három sziréna nem szólalt meg

Három sziréna nem működött a három megyébe telepített 227-ből, amikor teljes üzemű, úgynevezett hangos próbát tartottak hétfőn a paksi atomerőmű 30 kilométeres körzetében - tájékoztatta az MTI-t az országos katasztrófavédelem.

Tolna megyében két településen, Felsőnánán és Szedresen, Fejér megyében pedig Vajtán nem működött egy-egy sziréna, Bács-Kiskun megyében nem észleltek hibát – közölte Dobson Tibor szóvivő.

Mindez azt jelenti, hogy a szirénarendszer 98,6 százalékos eredménnyel működött – tette hozzá.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint Paks körzetében a szokásos, havonkénti ellenőrzésen túl, évente két alkalommal – márciusban és szeptemberben – tartanak teljes körű üzempróbát, amikor elhangzik a katasztrófariadó jele is, amely hosszabb időtartamú, változó hangmagasságú szirénahang.

Dobson Tibor elmondta azt is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vegyi üzemek környékére telepített 31 sziréna próbája száz százalékos eredménnyel zárult.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.