2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A társadalom humanista erőinek össze kell fogniuk

A társadalom humanista erőinek összefogására van szükség - hangsúlyozta Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke azon a megemlékezésen, amelyet a II. világháború kitörésének 69. évfordulóján szervezett a szövetség Bu
2008. szeptember 1. hétfő 19:50 - Hírextra
"Emlékezzünk közösen a fasiszták kezdeményezte háború szörnyűségeire, ugyanakkor ítéljük el a hazai újfasiszta szerveződések erősödését, a Magyar Gárda térnyerését, illetve minden más erőszakos rasszista megnyilvánulást" - hangsúlyozta a MEASZ elnöke.

Felszólította a magyar kormányt, készítsen széles körű cselekvési programot a szélsőséges nézetek terjedésének megakadályozására.

A gyűlés résztvevőihez levelet intézett Sólyom László köztársasági elnök titkárán, Landi Balázson keresztül. Biztosított mindenkit, hogy a 2006. évi holokauszt emléknapon kifejtett gondolatai a kirekesztésről, a diszkriminációról, ma is érvényesek.

Sólyom László akkor úgy fogalmazott: "fel kell lépni a vallási türelmetlenség, a személyek vagy csoportok elleni uszítás, zaklatás, erőszak ellen, amely etnikai származásuk vagy vallási meggyőződésük miatt éri őket".

"A holokauszt bekerült a 20. századi magyar történelem kibeszéletlen, elfojtott traumái közé, Trianon, 1956 mellé. Közben elfogynak azok, akiknek személyes elszámolnivalója volna a lelkiismeretükkel, és közben megszűnt a hallgatás politikai kényszere is. Megmaradtak azonban a görcsök, örököltük a megszólalás nehézségeit. (...) A világ ezzel szemben nem fojtotta el magában, hogy megtörtént a holokauszt." - mondta a köztársasági elnök a 2006. január 27-i parlamenti megemlékezésen.

Vitányi Iván szocialista országgyűlési képviselő, a MEASZ Nemzeti Tanácsának elnöke a hétfői gyűlésen arról beszélt, hogy ez az alkalom megemlékezés, hiszen ünnepelni csak a háború befejezését lehet és kell is.

"Nem tudtuk elképzelni, hogy a fasizmussal még a XXI. században is találkozunk" - mondta Vitányi Iván, hozzátéve: a fiataloknak, akiknek már csak történelem ez a dátum, tudniuk kell, hogy mi történt ezen a napon, milyen folyamatok folytatódtak, illetve indultak el.

Schiffer János, a MEASZ elnökségének tagja arról beszélt, hogy a magyar társadalom nem nézett igazán szembe korabeli tetteivel. "A mélyben ott van a régi előítélet, a rasszizmus és jön elő" - mondta Schiffer János, hozzátéve, hogy az árpádsávos felvonulók, a gárdisták, a motorosok csak a felszínt jelentik.

A gyűlés szónokai egyöntetűen arról beszéltek, hogy széles körű társadalomi összefogással kell megakadályozni a fasiszta, szélsőséges, kirekesztő eszmék terjedését, erősödését. A nagygyűlésen mintegy kétszázan vettek részt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását