2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az "amstetteni rém" gyermekei is iskolába akarnak menni

A többi osztrák gyerekhez hasonlóan állítólag az "amstetteni rém" gyermekei-unokái számára is megkezdődik hétfőn az iskola, legalábbis annak a háromnak a számára, aki a szörnyű bűncselekmény lelepleződéséig a nagyszülőkkel, rendes körülmények között élt.
2008. augusztus 31. vasárnap 13:20 - Hírextra
Az egész világon ismertté vált eset áprilisban robbant ki. Akkor derült fény arra, hogy a hetvenhárom éves Josef Fritzl mérnök a házuk pincéjében huszonnégy éven át fogságra és vérfertőző viszonyra kényszerítette lányát, a ma negyvenkét éves Elisabethet, akitől hét gyermeke született. Az egyik csecsemő - egy ikerpár tagja - néhány napos korában megbetegedett és meghalt, holttestét állítólag Fritzl egy kályhában elégette. Elisabeth és három gyermeke a férfi által épített tömlöcben sínylődött két és fél évtizedig. Három másik gyereket - két lányt és egy fiút - a nagyszülők "lelencként" magukhoz vettek, ők úgy nőttek fel, hogy nem is tudtak a testvéreikről. A környezetét fondorlatos módon félrevezető Fritzl felesége sem sejtett semmit abból, amit a férje elkövetett.

A bűnügy kipattanása óta a hatóságok teljesen elszigetelték a családot a külvilágtól - leginkább a tolakodó sajtótól -, és saját érdekükben az Amstetten-Mauer-i idegszanatóriumban őrzik őket. Az osztrák sajtóban azonban olyan értesülések láttak napvilágot a hét végén, amelyek szerint az a három gyerek - a 15 éves Lisa, a 14 éves Monika és a 12 éves Alexander -, aki korábban normális életet élt, és iskolába is járt, most szeretné folytatni a tanulást. A nyáron magánórákon igyekeztek bepótolni az elmulasztottakat.

Úgy tudni, hogy a gyerekek saját biztonságuk érdekében más néven és más iskolába fognak járni. Bár az információt a hatóságok hivatalosan nem erősítették meg, a család védelmével megbízott cég képviselője közölte, hogy valóban van ilyen terv. "Ha azonban a biztonságuk nem lesz szavatolható, az iskolába járást menten félbe kell szakítanunk" - mondta.

A másik három gyerek, a 19 éves Kerstin, a 18 éves Stefan és a 15 éves Felix helyzete sokkal bonyolultabb. Ők csak kezdetlegesen tudnak írni-olvasni - anyjuk próbálta őket betűvetésre és olvasásra oktatgatni a tömlöcben az újságok és a televízió segítségével -, melléjük magántanárokat fogadtak, akik a klinikán foglalkoznak velük.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását