2021. január 27. - Angelika

A legfontosabb politikai feladat a kormányzás

Az MSZP legfontosabb politikai feladata a kormányzás - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese pénteken az őszi politikai feladatokról az MTI-nek. Közölte azt is, hogy jövő év elején lesz a párt tisztújító kongresszusa.
2008. augusztus 29. péntek 15:57 - Hírextra
A szocialista párt legfontosabb politikai feladata a kormányzás, éppen ezért biztosítania kell az ahhoz szükséges feltételeket, a politikai és szakmai támogatást - fogalmazott a politikus az MTI érdeklődésére.

Az elnökhelyettes azt mondta, a következő időszakban a legfontosabb feladatnak azt tekintik, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által a héten közzétett programhoz támogatást szerezzenek. Hozzátette: a dokumentumban szereplő Munka, tudás, tulajdon, valamint a Segély helyett esély program, illetve az oktatásra vonatkozó elképzelések adnak igazán "szociáldemokrata fazont" az MSZP politikájának.

Juhász Ferenc kitért arra, hogy a párton belül a miniszterelnök programjához megvan a támogatás, a kormány pedig készíti a szükséges előterjesztéseket. Mint mondta, azt szeretnék, ha a javaslatokhoz minél szélesebb körben, a civil szervezetektől és a politikai pártoktól is támogatást kapnának.

Az MSZP elnökhelyettese kérdésre válaszolva közölte: remélik, hogy az SZDSZ minél hamarabb kialakítja álláspontját a programról. Hozzáfűzte: szeretnék, ha az SZDSZ-től vagy más partnertől bíztatást kapnának a tekintetben, hogy jó irányba indultak el.

A politikus a pártban a közeljövőben várható eseményekről azt mondta, az MSZP alapszabálya szerint kétévente kötelező tisztújító kongresszust tartani, ezért még szeptemberben meghirdetik ennek a menetrendjét és várhatóan jövő év elejére hívják össze a kongresszust.

Mint mondta, kezdeményezni fogják az alapszabály módosítását is, például a székhely megváltoztatásával kapcsolatban. Az elnökhelyettes tájékoztatása szerint szintén a tisztújító kongresszuson fognak dönteni az európai parlamenti választási listáról. Juhász Ferenc azt mondta, az alapérték bizottság javaslata is napirenden lesz majd a kongresszuson a párt értékeinek megújításáról.

Arra a kérdésre, mikor adják át az MSZP nemrég megvásárolt székházát, a politikus közölte: az átalakítás a tervek szerint halad, a kongresszus idejére már beköltözhetővé válik.
A politikus kitért arra, hogy az MSZP számára már megkezdődött a felkészülés az őszi politikai évadra, regionális frakcióülések folynak, az országos elnökség pedig szeptember 9-től kezdi a rendszeres hetenkénti ülésezését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását