2022. december 10. - Judit

Valami készül Józsefvárosban

Izgalmas dolgok zajlanak Józsefvárosban. Augusztusban egy olyan modellprogram indult el, mely alapjaiban változtathatja meg a belső udvarok rehabilitációjáról való eddigi elképzeléseket. Cél a bérházak lakóinak teljes bevonása a belső udvar szépítésébe, s
2008. augusztus 29. péntek 15:59 - Pénzes Dávid
Egészen új és minden szempontból példaértékű kezdeményezés indult a nyolcadik kerületben. A Rév8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Kht. illetve az Új Irány csoport programja a Belsőudvar nevet kapta. Lényege a belvárosi bérházak lakóközösségeinek a bevonása saját épületük rehabilitációjába, szebbé tételébe. A részletekről Tihanyi Dominikát az Új Irány csoport tájépítészét és Tibor Tamást a Rév8 projektmendzserét kérdeztük.

Megpróbáltuk megkeresni, mi az a legkisebb egység egy városban, ami a városkép rehabilitáció alapját adhatja – mondja Tihanyi Dominika. A program kiindulási pontja az volt, hogy alulról építkezve próbálja megoldani a lakóépületek felújítását, megszépítését. Ehhez leginkább a bennük lakókra van szükség. Az ötlet olyannyira evidens, hogy talán ép ezért nem jutott eddig senkinek eszébe. Ez elv végtelen egyszerű: ha egy ilyen kis egység működik, akkor az példát mutathat több háznak is.

Az Európa Belvárosa Program célkitűzései
- A területen „kreatív innovatív miliő” kialakítása, és új kreatív munkahelyek teremtése
- Rehabilitációs fejlesztés és fenntartás intézményesítése
- Egységes kiskereskedelemi és szolgáltatási program kialakítása, működtetése
- Az épített örökség elemeinek megújítása, a szükséges funkció váltás elősegítése
- A közterületi és az infrastrukturális hálózatok megújítása
- Kreatív iparágak letelepedésének elősegítése, speciális inkubációs folyamatok kidolgozása és támogatása
A programot júniusban a Krúdy-napok alkalmával hirdették meg. A nyertest, a Szentkirályi utca 10-es számú házát júliusban választották ki. Mivel nyáron kevésbé vannak otthon az emberek, a konkrét lépéseket augusztus elején indították el. Eddig két találkozó volt.

„Az egészet úgy kell elképzelni, hogy az emberek összejönnek a ház egyik helységében és ötletbörzét tartanak, ahol feldobják a témákat” – mondja Tihanyi Dominika. Mindenki felvállal egy témakört, amit aztán feldolgoz és az avval kapcsolatos ismereteit elmondja a ház többi lakója előtt. Azok meghallgatják és elmondják róla a véleményüket. Volt, aki süteményt hozott, volt, aki innivalót vitt, így nagyon hamar kialakult az oldott légkör. Jelenleg a lakók tíz százaléka az aktív résztvevő.

Változatos témakörök

A témák főleg a ház és a környék történetével kapcsolatosak. Felderítik, ki volt a ház építtetője, tervezője, tulajdonosa, és hogy mit lehet róluk tudni. A régi lakók elmesélhetnek a valaha ott lakókról egy-egy történetet is. A Szentkirályi 10-ben kiderült, hogy az egyik lakó egész kis relikvia-gyűjteménnyel rendelkezik a ház egykori tulajdonosával kapcsolatosan. Ez egy egészen komoly érték, és teljesen a házhoz köthető: akár kiállítást is lehetne belőle rendezni.

A témakörök persze változatosak: volt, aki a fenntartható fejlődésről tartott előadást, kihegyezve ennek a közösségre gyakorolt hatásaira. Másikuk a környezetpszichológiáról tartott beszámolót, a környezetszimbolikát is említve. Mindkét előadás jó példa arra, hogy mi minden szóba jöhet akkor, ha a saját környezetünket akarjuk megújítani, szebbé, élhetőbbé tenni.

Átgondolt zöldítés

A Belsőudvar projekt a környezettudatosságra különösen nagy hangsúlyt fektet. Így például kiemelt szerep jut a bérházak belső tereinek zöldítésére. A növények elhelyezését, fajtáit, mennyiségét, a tároló edények formavilágát, és úgy am blokk minden növényekkel, virágokkal kapcsolatos kérdést a lakóközösségnek kell megválaszolnia, megterveznie.

A közös erőfeszítés azért is különösen fontos, mert ha nem egy külső, „idegen”, személytelen szervezet (pl. az önkormányzat) mondja meg mit hova tegyen az ember az udvarban, mivel díszítse, és mi tiltott, akkor a belefektetett energia sokkal édesebbé, jólesőbbé teszi a végeredményt. És nyilván a lakók a legkompetensebbek egy ilyen kérdésben.

Együtt az igazi

A programnak az a célja, hogy a lakóközösség egymásra találjon, összefogjon, és saját habitusának, ízlésvilágának megfelelően alakítsák ki a házat kívül-belül. Akkor lesz sikeres a dolog, ha egy épületnek kialakul a saját „személyisége”, melyet a lakók formálnak meg. Ha pedig az arra tévedő ember végigsétál az utcában, érezze a különböző házak saját stílusjegyét, a benne lakók világát, az épület hangulatát.

A program közösségfejlesztő is. Azok gyűlnek össze hetente, másfél hetente, akik amúgy egymás mellett élnek, nap mint nap összefutnak a lépcsőházban, a liftben, a lakásajtóban. A program által szervezett alkalmak megteremtik annak az esélyét, hogy ez a felületes kapcsolat tovább lépjen és a látszatközösségből valódi közösség formálódjon. Tihanyi Dominika tapasztalata azt mutatja, hogy még ha csak a ház tíz százaléka vesz is részt az összejövetelen, olyan komoly tudás jelenik meg, melyből nagyon sokat lehet profitálni.

Az önkormányzati támogatás

A Belsőudvar program önkormányzati részről való koordinálását a Rév8 végzi. Tibor Tamás, projektmenedzser a Hírextrának elmondta, az Új Irány fiatal csapatával az Európa Belvárosa Program közterületi tervezése kapcsán találkoztak először. Ők azon kevés tervezőgárda közé tartoznak, ahol a „közösségi tervezés”, másképp a lakosság bevonása a tervezés folyamatában kiemelt jelentőséget képvisel. Hozzátette, a közös munka során született meg a Belsőudvar program is.

A szakember elárulta, a belső udvarok megújítása talán nem olyan új keletű törekvés, ugyanakkor az általuk lefektetett tervezés-megvalósítás folyamata nem tekinthető általánosnak. A tervezés minden fázisa közösen zajlik, építész, tájépítész szakértők vezetésével. A modellprogramra a Józsefvárosi Önkormányzat 1,2 millió Ft-ot biztosít – tette hozzá.

A Belsőudvar része az Európa Belváros Programnak – mondta Tibor Tamás. A Józsefvárosi Önkormányzat ezzel a Belső-Józsefváros és a Palotanegyed felvirágoztatását tűzte ki célul. A Rév8 által irányított fejlesztésekben kormányzati, piaci és civil szereplőkkel karöltve kívánják megújítani a Józsefváros Kiskörút és Nagykörút közé eső területét. A Program a sétálóutcák kialakításán, épületek felújításán mellett, a helyi identitást erősítő, a Palotanegyed karakterét, miliőjét megragadó és hangsúlyozó elemeket is tartalmaz.

A folytatásról kérdezve a projektmenedzser elmondta, a program sikerén sok múlik, ugyanakkor a tervek szerint újabb és újabb kezdeményezésekkel szeretnék fenntartani és ráirányítani a figyelmet a Palotanegyedre, erősíteni az identitást, a helyi lakosok, és a negyedbe látogatók kötődését, józsefváros imázsának erősítését.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását