2024. március 29. - Auguszta

A kormány működjön együtt az EP-képviselőkkel

Az MDF azt kéri a kormánytól, hogy a következő három hónapban az érintett európai parlamenti (EP) képviselőkkel szorosan együttműködve dolgozzon az európai klímacsomag kapcsán - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Olajos Péter.
2008. augusztus 29. péntek 16:05 - Hírextra
A párt EP-képviselője ismertette, hogy Nicolas Sarkozy, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Franciaország elnöke decemberben a lengyelországi Poznanban rendezendő ENSZ Éghajlatváltozási Világkonferenciáján bemutatja az addigra elfogadott, négy jogszabályból álló új európai klímacsomagot.

Ennek első két jogszabálya, a szén-dioxid-kereskedelmi (ETS) irányelv felülvizsgálata, illetve a tagállami szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítésekről szól irányelv (ES) évi több száz milliárd, 2013-2020 között pedig összességében több mint ezermilliárd forint bevételt jelenthet Magyarország számára - hívta fel a figyelmet.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy 1990 és 2005 között Magyarországon 30 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás mértéke, és ez egy olyan "induló állapot", amelyet ha el tudunk ismertetni, akkor el tudjuk adni azoknak az országoknak, akik nem fogták vissza saját szén-dioxid-kibocsátásukat.

Olajos Péter szerint a kormánynak ezért rendszeresen egyeztetnie kell az illetékes EP-képviselőkkel, kormánypártiakkal és ellenzékiekkel egyaránt.

A politikus szólt arról is, hogy a hazai megújuló energiaipar egyetlen területén sem látnak előremozdulást. Példaként említette, hogy a napenergia és a geotermia területén nincs érdemi fejlődés.

Felhívta a figyelmet arra, hogy szélenergiában 2006-ban 330 megawatt engedélyt adtak ki kétéves megvalósítási feltétellel, de ebből jelenleg még mindig csak 68 megawatt üzemel. Éppen ezért az MDF sürgeti a kormányt, hogy fogadja el a Magyarország megújuló energia stratégiája című tervezetet és kezdjék el annak végrehajtását.

Olajos Péter az energiahatékonyságról azt mondta, hogy annak költségvetési támogatását nagyságrendileg meg kell növelni és további intézkedések is szükségesek. Példaként közölte, hogy 2012-től be kellene tiltani a hagyományos izzók forgalmazását.

A képviselő kitért a génmódosított szervezetek (GMO) kérdésére is. Elmondta, hogy ezt a témát Franciaország támogatja, éppen ezért a magyar kormánynak és a civil szervezeteknek résen kell lennie, nehogy európai szintű áttörést érjenek el ezen a területen a franciák.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását